A magyarok minden szeretete egyetlen konténerbe sűrítve – nagyinterjúnk a libanoni segítségnyújtásról

A Hungary Helps Program, a Szuverén Máltai Lovagrend, a Johanniták és az ÉrMe közös szervezésében valósul meg a libanoni keresztény közösségeknek, kiemelten pedig a bejrúti robbanás áldozatainak szánt adománygyűjtés. Azbej Tristan államtitkárral, Ugron Imre Gáborral, a Máltai Lovagrend nagykövetével és Polgár Balázzsal, az ÉrMe Hálózat Budapesti Klubjának elnökével beszélgettünk.

– Négy szervezet, vagyis pontosabban 2 szervezet és 2 lovagrend együttműködéséről van itt szó, maga a kezdeményezés viszont – legjobb tudomásom szerint az ÉrMétől származik, ezért Polgár Balázst kérdezném először, hogy alakult ki ez az együttműködés, és hogy kerültek a képbe a libanoni keresztények, illetve az egészben milyen szerepet játszott az Érme libanoni testvérszervezete?

Polgár Balázs: Két szálon indult el a szervezés, az ÉrMe, illetve a Máltai Lovagrend vonalán, és ez a két szál találkozott aztán össze. Minden évben karácsonykor tartunk egy jótékonysági estet, amikor a rászorulók felé fordulunk és próbálunk segíteni olyan helyeken, ahol az ÉrMe Klubnak létezik valamiféle kapcsolódása.

Ebben az évben az augusztusi, libanoni robbanás után jutottak ők, a libanoniak az eszünkbe, illetve került képe a libanoni társszervezetünk. Velük két évvel ezelőtt találkoztunk. Az ÉrMe – mint a hazai, keresztény vállalkozók és vezetők hálózata – tagja a nagyobb, nemzetközi hálózatnak, az UNIAPAC-nak, melynek három évente van egy világkongresszusa. Két éve ez a kongresszus Lisszabonban volt, itt találkoztunk először a libanoni társszervezet képviselőivel. Akkor nagyon jó viszony alakult ki köztünk. Ők azok, akik – hogy úgy mondjam – az egyik legmélyebben megélt hittel rendelkező küldöttség voltak jelen ott kint. Kérték is az imáinkat, már akkor is, mint hogy – saját megfogalmazásuk szerint – ők a kereszténység utolsó bástyái a Közel-Keleten, és ahhoz, hogy meg tudjanak maradni az ő földjükön, a mi lelki- és imahátterünkre is szükségük volt.

A velük való kapcsolatfelvételből kiderült: tényleg igen nehéz helyzetben vannak.

Azon túl, hogy forradalmi hangulat volt az elmúlt év végén, utána jött egy államcsőd, ezt megfejelte a járvány, és mindezek tetejében kapták Bejrútban azt a nagy robbanást, ami hatalmas területet pusztított el – főleg a keresztény negyed környékét. 300 ezer lakás vált lakhatatlanná.

Innen jött az ötlet, hogy idén ne belföldi célt, hanem őket támogassuk. Ez találkozott össze a Máltai Lovagrend által elindított, hasonló akcióval.

– A Máltai Lovagrend önállóan kezdett gyűjtésbe a libanoniak javára. Ezek szerint valóban minden más magyar kezdeményezéstől függetlenül indult a máltaiak kezdeményezése, és eköré fonódott aztán az újabb projekt, vagy elmondható, hogy egyik indítványozás inspirálhatta a másikat?

Ugron Imre Gábor: Több éve tartó kapcsolatunk volt már az ÉrMével. Személyesen nekem is volt bizonyos kapcsolatom velük. Évekkel ezelőtt többször beszélgettünk az ÉrMe vezetőivel, és azon is gondolkoztunk, nem-e tudnánk valahogy szorosabbá tenni kötelékeinket. De visszatérve Libanonra: a Máltai Lovagrendnek egy nemzeti szervezete működik az országban, amely már évtizedek óta segítséget nyújt az ottani rászoruló embereknek: keresztényeknek, de nem keresztényeknek is.

Mikor ez a katasztrófa augusztus 4-én bekövetkezett, a libanoni máltai szövetség vezetője körlevelet intézett a különböző nemzeti szervezetekhez, melyben segítséget kért. Hozzá kell tenni, hogy a Máltai Lovagrendnek több mint 50 ilyen nemzeti szervezete működik, és 130 országban van jelen, ahol a szegényeken és rászorulókon segít.

A körlevelet követően a Malteser International segélyszervezet – amely természetes, vagy egyéb katasztrófa esetén azonnal képes lépni személyzettel, segéllyel – két-három napon belül ott voltak Libanonban, felmérték a helyzetet, és azonnal elkezdték megszervezni az ellátást. Ez nagyon nehéz, az adminisztratív ügyek miatt is, hiszen Balázs is említette, államcsőd van Libanonban. Import-engedélyeket, egyebeket nagyon nehéz megszerezni. Mindenesetre részemről, a követségről indítottam egy gyűjtést. Itt viszont nem arról van szó, hogy most árvíz van és rögtön ivóvizet kell lejuttatni, hanem igyekszünk hosszútávon gondolkodni – az újraépítésre gondolunk. Példaként a haiti tájfun-katasztrófát mondanám, amely már több mint 10 éve történt, de a máltaiak a mai napig jelen vannak és segítenek a rászorultaknak, kórházat üzemeltetnek. 

Mikor ebbe a gyűjtésbe belefogtam itt Magyarországon, megpróbáltam mindenkit belevonni, aki csak eszembe jutott. Így kerültek az ügy mellé a Johanniták, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint egyéni személyek, rendtagok is, és ebben a felütésben volt benne az ÉrMe is. Mikor őket megszólítottam, jött a válasz, hogy „mi is ezen gondolkodunk!”. 

– A Hungary Helps Program jobbára a saját – globális szinten is úttörő – programjairól ismert. Az ilyen, úgymond külső kezdeményezések támogatása alapvetően természetes lehet az államtitkárság részéről, ám mégis megkérdezném, miért és miként csatlakoztak ehhez az ügyhöz?

Azbej Tristan: A Hungary Helps Program 2017 elején indult, mint Magyarország nemzetközi segítségnyújtási programja. Ez egy kormányzati kezdeményezés volt, és abból a szempontból egyedülálló volt a világon, hogy ez az első olyan kormányzati segítségnyújtási program, amely az egyik kiemelt céljának a közel-keleti, afrikai és más, bármilyen szükséget szenvedő keresztény közösségeknek megsegítését fogalmazta meg. Ebből a szempontból a nemzeti humanitárius segítségnyújtási programok közül egyedülálló, viszont azt tapasztaltuk az elmúlt négy év során, hogy a nemzetközi térben is, de kifejezetten Magyarországon, a legkülönbözőbb szereplők, tehát civil és egyházi szereplők részéről, egyöntetű támogatás érte a programunkat, de nem is annyira a programunkat, mint a céljainkat. Azt fedeztük fel, hogy Magyarországon olyan jószolgálati és egyházi szervezetek, illetve magán emberek vannak, akik szívükön viselik látszólag távoli vidékek üldözött és más módon szükséget szenvedő keresztény közösségeknek a sorsát.

Az elmúlt négy évben egészen megható és felemelő felajánlásokat kaptunk mi, mint segítségnyújtási program, azzal a kéréssel, hogy juttassuk el a szenvedő keresztény testvéreknek. Volt, hogy Magyarországon gyűjtöttek üldözött keresztényeknek, de arra is volt példa, hogy külhoni magyarok tették ugyanezt.

Különösen megható volt számomra megtapasztalni azt, hogy például beregszászi református magyar emberek, királyhágómelléki magyar hívők – akik maguk is bizonyos szempontból diszkriminációt szenvednek, és nehéz helyzetben vannak – ajánlanak fel adományokat, és bízzák ránk azokat, hogy juttassuk el távoli vidékekre. 

Ebbe a sorba illeszkedett be ez a megkeresés, amely a bejrúti robbanás kapcsán ért minket. Amellett, hogy a robbanást követően a magyar kormány egy napon belül egymillió euró gyorssegélyt juttatott el a libanoni maronita katolikus egyháznak, ezt kiegészítette a Szuverén Máltai Lovagrend megkeresése, de amint az kiderült, ez egy jóval tágabb összefogást jelent. 

Úgy gondoljuk, hogy persze, a nemzetközi segélyezésben nagy összegek foroghatnak, vagy legalábbis jelentős tételeket adhatunk, illetve adtunk át eddig is keresztény közösségeknek, viszont azt tapasztaljuk, hogy mindig egészen különleges ereje van annak, ha egy adomány nem egy banki átutalásban merül ki, hanem érezheti az is, akit megsegítettek, hogy ez jószándékú emberektől érkezett. Ez kézzelfogható és személyes segítség. Ezért vagyunk nagyon hálásak mindenkinek, aki partnerként részt vesz, illetve megszervezte a gyűjtést – a legnagyobb örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez.

Polgár Balázs: Ezt én is meg tudom erősíteni. Mi, az eljuttatott pénzösszegben sokkal kevesebbet tudtunk eljuttatni, mint amennyit a magyar kormány felajánlott, ugyanakkor a libanoni testvéreink kifejezték, hogy nem is igazán ennek örültek a mi megkeresésünk kapcsán, hanem a személyességnek, hogy gondoltunk rájuk, hogy meghívtuk őket a mi karácsonyi ünnepségünkre, hogy ők is ennek részeseivé váltak, hogy érzik azt: nincsenek egyedül.

Nagyon nagy kihívás előtt állnak, hogy betöltsék azt a küldetést, amelyet népük küldetésének éreznek. Úgy fogalmaztak az esten:

mikor II. János Pál pápa ott járt náluk, ő fogalmazta meg számukra, hogy a libanoni keresztények küldetése az, hogy békében együtt éljenek az ottani környező népekkel. Ez egy óriási kihívás most nekik. Nagyon sokan gondolkoznak abban, hogy elmenjenek, hiszen javarészt képzett emberek közösségéről van szó, akik a világ bármely pontján megállnák a helyüket. Az viszont, hogy szülőföldjükön, a nehezített körülmények között maradjanak, megmaradjanak hitükben és betöltsék ezt a küldetést, ez egy óriási kihívás nekik. 

És ha tudják, hogy ebben nincsenek egyedül, hogy más keresztények is közösséget vállalnak velük – ezért voltak igazán hálásak, és ez az a fajta személyesség, ami valóban sokat jelent.

– Egy úgynevezett „40 lábas konténert” küldenek ki Libanonba, tárgyi adományokkal megtöltve. Az országhoz, vagy akárcsak a keresztény közösséghez mérten ez csupán szimbolikus jelentőséggel bírhat. Miért találták mégis fontosnak, vagy praktikusnak ilyen módon gyűjteni? Más emberek, szervezetek adományoznak ilyenformán szívesebben, mint ha pénzadományról lenne szó? 

Ugron Imre Gábor: Gyűjt a máltai pénzadományt is. Itt viszont részemről az is közrejátszik, hogy tapasztalatom szerint tárgyi adományt sokszor egyszerűbb kapni. Komplikáltabb lejuttatni, vitán kívül, ugyanakkor, figyelembe véve, hogy ha minden szervezet küldene egy 40 lábas konténert, akkor az már egy nagy segítség lenne az országnak. 

Mikor elkezdtem a gyűjtést, leültem beszélgetni Budapesten a libanoni nagykövetasszonnyal, hogy az ő oldalukról nézve, mire van szükség. Rögtön ezután megkérdeztem a libanoni máltai szervezetet: mi a legfontosabb, mire van igény? Ebből összeállt a kép, és ebben az irányban szerveztük tovább a dolgot. 

Nagyon érdekes volt, a nagykövetasszony azt monda: üvegre lenne szükség.

Ezt nem értettem – milyen üvegre? Pohárra? Ekkor elmondta, hogy sajnos az emberek elfelejtik, hogy bár a hatalmas robbanásban 300 ezer embernek megszűnt a lakhelye, de hány százezer ablak tört ki még nagyobb távolságban, amelyet a helyi ipar nem tud pótolni, a tél pedig közeleg.

A konténerünkben azonban üveget nem tudunk leszállítani. Nagyon kényes, nagyon törékeny és speciális szállítóeszközökre van szükség, ebbe nem tudunk belevágni. Viszont azt gondoltunk, hátha van megoldás, és elkezdtünk körülnézni, hol tudnánk ablakokat szerezni, tokostul. A mostani szállítmányunkba így 28 ablak is bele tudott kerülni, tokkal, kerettel együtt. Nem sok, de valahol el kell kezdeni.

– Említette, hogy ha minden ország küldene egy 40 lábas konténert, az már komoly segítség lenne. Ilyenformán a mi kezdeményezésünk egyfajta példaadással lehet a nemzetközi közösség számára?

Ugron Imre Gábor: A máltaiak szempontjából van nemzetközi összefogás, támogatás, amit küldenek is Libanonba. Ez részben tárgyi, részben pedig nagy összegű anyagi segítség.

– Ha 2020, akkor Covid-19. Akadályozta valamilyen módon a pandémia a segélyezési projekt megvalósulását?

Ugron Imre Gábor: A máltaiak már évtizedek óta dolgoznak Libanonban. Ide tartozik az is, hogy van hat, gépkocsira szerelt, mobil-klinika, amelyekkel a falvakba is kijárnak. Ők látták azt, hogy a járvány a kisebb falvakat is elérte, hogy gond van. Ezek után hálózat, amely a Máltai Lovagrend nemzetközi szinten fenntart erre is koncentrálta a segítségnyújtását. Így nálunk a konténerbe 40 ezer sebészeti maszk, és hatezer FFP-2-es maszk is került. Ez nem csak a helyiek védelmét szolgálja, de azokét is, akik kijárnak hozzájuk segíteni és gyógyítani.

Polgár Balázs: A megkeresést nem, hogy nem gátolta, hanem valójában segített minket. Anno mindig személyesen jöttünk össze. Az, hogy egy ilyen személyes találkozóba bekapcsoljunk másik országbeli keresztény testvéreinket, önmagában nagy kihívás lett volna egyébként. Most a járványügyi helyzet miatt kénytelenek voltunk online találkozni, így mindegy volt, hogy Kaposvárról Varga Laci atyát kapcsoljuk, Budapestről az elnökünket, vagy pedig Libanonból a keresztény testvéreinket. Ez egy lehetőség is volt, hogy könnyebben tudjunk feléjük nyitni és megteremteni a kapcsolatot azáltal, hogy az online térbe voltunk kényszerítve.

– A Hungary Helps, az ÉrMe, a Lovagrend között ez az együttműködés megszületett. Terveznek-e a jövőben további projekteket is, így együtt, a horizontra tűzni?

Azbej Tristan: A Hungary Helps Program nem csak számít az együttműködésre a Szuverén Máltai Lovagrenddel, hanem van közöttünk egy együttműködési megállapodás, stratégiai partnerség. Van például egy közös programunk Dél-Afrikában, ahol egy elmaradott régióban a lovagrendhez kapcsolódó humanitárius missziót, egy AIDS-klinikát támogatunk közösen. De a partnerségünk kiterjed, illetve kiterjedhet a világon máshol ártatlanul szenvedők, vagy nélkülözők irányába is. Folyamatos gondolkodás van közöttünk. Ezen kívül partnerség van a a Lovagrendhez kötődő, Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is, akikkel a Közel-Keleten számos helyszínen, elsősorban a polgárháború sújtotta Szíriában vannak közös humanitárius segélyprogramjaink.

Nem csak a szakmai elkötelezettségünk erős, és magas igényű, de azonos világnézeti, hitelvű alapokon nyugszik a két program.

A magyar keresztény civilek és vállalkozások részéről eddig szervezetlenül igen, tehát nem formalizáltan, de annál nagyobb egyetértéssel éreztük mindig a támogatást, és szerintem ez semmiképp sem az utolsó alkalom, hogy együtt szolgáltuk ezt az ügyet. Mert tulajdonképpen itt erről van szó.

Formálisan arról lenne szó, ezt írnák meg az újságok, hogy egy kormányzati program civil partnereket keres és együtt bonyolítják le, de itt egy mélységesen és személyesen átérzett, közös küldetésről van szó.

Polgár Balázs: Egyetértek ezzel, és én csak abszolút reményeimet tudom kifejezni, hogy a jövőben is tudunk még együttműködni. Azt kell, hogy mondjam, sajnos szükség is van rá, hogy a világ különböző pontjai felé, kifelé tekintsünk és próbáljunk segítséget nyújtani, illetve szolidaritást vállalni az ottani keresztényekkel.

 

Varga Gergő Zoltán

 

Kiemelt képünk forrása: MTI