Bizalmat szavaztak a román kormánynak – benne a magyar miniszterekkel


Hirdetés

A Citu-kormányt a koalíciós pártok és a kisebbségi frakció 260 törvényhozója szavazta meg. A kabinet beiktatásához legalább 228 szavazatra volt szükség, 186 képviselő és szenátor a kormány beiktatása ellen voksolt. A választási bizottság szerint a kétkamarás bukaresti parlamentben 466 törvényhozó nyert mandátumot, de közülük 11 egyelőre nem tagja parlamentnek, mert nem tette le a hivatali esküt. A kormány beiktatásához, vagy leváltásához a törvényhozók többségének támogatására van szükség.

Parlamenti beszédében Citu – akinek első felszólalását a szociáldemokrata és a nacionalista ellenzék füttykoncerttel, a jobbközép koalíció pedig tapssal fogadta – kormánya európai elkötelezettségét hangsúlyozta, és az Amerikai Egyesült Államokkal ápolt „speciális” katonai és gazdasági kapcsolat továbbvitelét ígérte.

Legfontosabb célkitűzésének az egészségügyi válság lezárását, és a gazdaság talpra állítását nevezte. Beruházásokra alapozó, vállalkozóbarát gazdaságpolitikát ígért, amellyel a 2024-ig tartó kormányzati ciklusban ez Európai Unió legnagyobb gazdasági növekedését akarják elérni.

A PNL által jelölt Citu rámutatott: kormánya számára a magántulajdon „szent”, a vállalkozó pedig „hős”. A miniszterelnök a bürokrácia leépítését, a közterhek igazságosabb elosztását, valamint az állami intézményrendszer digitalizálását és a polgárok szolgálatába állítását ígérte. Hozzátette: a nyugdíjasokat és segítségre szorulókat sem hagyják magukra.


Hirdetés

Marcel Ciolacu a legnagyobb frakcióval rendelkező, de ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a „nemzet szégyenének”, „vesztes bandának” nevezte a szerinte „halva született”, „rabolni érkező” jobbközép koalíciós kormányt. Szintén a közpénzek lenyúlása és a kiváltságok megkaparintása iránti türelmetlenséggel magyarázta a kormány beiktatása körüli sietséget George Simion, a román parlamentbe újonnan bejutott nacionalista párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke és képviselőházi frakcióvezetője.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakciója a választások nyomán megalakult új, jobbközép koalíciós kormányról tartandó szavazás előtt a parlament bukaresti üléstermében 2020. december 23-án. MTI/Baranyi Ildikó

Az RMDSZ nevében felszólaló Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető a választásokon tapasztalt érdektelenségre utalva rámutatott: a jobbközép koalíciónak és az új kormánynak helyre kell állítania az államba vetett bizalmat, a stabilitás és építkezés időszakát kell elhoznia az utóbbi nyolc év politikai válságai, egymást váltó kormányai után.

Leszögezte: a romániai magyarok nem jelentenek nemzetbiztonsági fenyegetést, nem ellenségei a románoknak, hozzá akarnak járulni szülőföldjük fejlődéséhez.

Az új román kormány szerda este lép hivatalba, miután a kabinet tagjai leteszik a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt.

Az RMDSZ Kelemen Hunort, Cseke Attilát, Tánczos Barnát és Novák Károly Eduárdot jelölte a Citu-kormányba.

(MTI)

Hivatalos: itt az új román kormány magyar tagjainak névsora


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb