Orbán: a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről rendelkezett

E szerint a családok és a vállalkozások hitel-visszafizetési moratóriumát változatlan formában fél évvel, július 1-jéig meghosszabbítják. A moratórium automatikusan hosszabbodik meg, csak annak kell felkeresnie bankját, aki a moratórium ellenére is törleszteni akarja hitelét – közölte a kormányfő.

Bejelentette továbbá, hogy a járványügyi intézkedések miatt ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja. A járulékfizetés elengedését és a bértámogatást a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a szünetelni kényszerülő, magántulajdonú buszos vállalkozásokra is.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek a járvány idején – indokolta az intézkedést, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át.

A negyedik döntés pedig az, hogy a gyereket nevelő és gyereket váró családokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik. Ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, amely a felújítás végével vehető igénybe, és automatikusan csökkenti a hitel összegét – ismertette a miniszterelnök.


Hirdetés

Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány második hulláma egész Európában újabb csúcsokat ostromol. „A vírus támadásával szemben az orvosaink, az ápolóink és a kórházaink jól állják a sarat, a kormány a védekezéshez szükséges minden eszközt biztosít a számukra” – mondta Orbán Viktor.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a vírus nem csak az emberek egészségét, a gazdaságot és a munkahelyeket is megtámadta, ezért járvány idején az emberi életek mellett a családokat és a vállalkozásokat is védeni kell.
„Nekünk minden élet és minden munkahely számít” – hangoztatta.

A kormányfő bejelentését azzal zárta: jó okkal lehet bízni abban, hogy nem csak magyarok tízezreinek életét, de sok százezer munkahelyet is sikerül megmenteni. „Egyszer már sikerült, ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog!” – mondta.

A kormány gazdaságvédelmi akciótervéről bővebben itt olvashatnak.

MTI

Kiemelt képünk forrása az MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb