Feministák, ne hazudjátok el az életünket!
A hét elején megszavazott Alaptörvény-módosítás, illetve Novák Katalin nőkkel/nemi szerepekkel kapcsolatos rövid eszmefuttatása, ahogy mondani szokás, „alaposan kiverte a biztosítékot” a radikális feminizmus „fényes szeleit” – többnyire szimpla napi politikai érdekből – nagyra becsülő véleményvezéreknél… Persze soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a kortárs feministák egy (szélső)baloldali programot visznek, magyarán messze nem A nő (no pláne: az összes nő), sokkal inkább bizonyos Marx nevében beszélnek – bármennyire igyekezzenek is ennek épp az ellenkezőjét sugallni. Kincses Krisztina kiváló, Magyar Nemzetben megjelent cikkét ajánljuk!
„Valóságos aknamezőn érezhetjük magunkat mostanában, valahányszor a nőiségről és az anyaságról, a családról, ne adj’ isten a férfi- és a női nemhez kötődő szerepekről merészelünk beszélni. Elég egyetlen rossz mozdulat, óvatlan lépés, és máris vicsorgó látszatforradalmárok gyűlnek körénk, hogy aztán szigorú mantrájukkal győzködjenek bennünket arról, mit is jelent valójában nőnek lenni” – indítja írását Kincses Krisztina.
Jóllehet a feministák kezdetben még „valóban értékes” célokért küzdöttek, törekvéseik napjainkra „a valóság meghamisításába torkollottak. (…) Az igazság ugyanis az, hogy ma Magyarországon a nők egyáltalán nincsenek elnyomva; munkaerőpiaci és tanulási lehetőségeik szinte korlátlanok, szakmailag megbecsültek, és szabad akaratukból dönthetnek arról, hogy életük középpontjául a karriert, a családot vagy éppen a kettő közti – kétségkívül nehezen megteremthető – egyensúlyt választják.”
De akkor mire fel ez a nagy küzdelem? – tehetjük fel a kérdést. Kincses szerint „a valódi cél már jó ideje nem a nők helyzetének javítása vagy a nemek közötti egyenlőség kiharcolása – inkább egy eltorzult, inverz irányba vágtatunk, egy olyan világ felé, ahol valaki alkalmatlansága ellenére is pozícióba kerülhet, csak azért, mert nő; szakmailag előnyt élvezhet egy férfival szemben, csak azért, mert nő; bármivel megvádolhatja a férfiakat, csak azért, mert nő; és ahol az anya akármikor és akárhányszor nemet mondhat magzata életére – csak azért, mert nő.” Szerinte a „legnagyobb ellentmondás, ami a radikális feminizmus és a nemek »új egyenlőségét« hirdetők rendszerében rejlik, hogy
bár szüntelenül az egyéni döntés szabadságáról szónokolnak, mégis megkövezik azt, aki bármilyen felületen arról beszél, hogy számára a családanyaság jelenti a kiteljesedést.”
A küzdelem – szerzőnk szerint – lényegében „a normalitás és az abnormalitás” között zajlik; miközben a nők (a normalitás oldaláról megszólalván), „köszönik szépen, jól vannak”, vagyis bőven képesek boldogulni „az élet minden területére sunyin belopózó ideológiai mozgalmak manipulációja nélkül is”.
„Csetlünk-botlunk, messze a tökéletességtől. Vágyunk a társra és tovább akarjuk adni az életet. A férfiakat nem elnyomni, hanem kiegészíteni akarjuk.
Elég szabadok vagyunk ahhoz, hogy ne csak magunkra gondoljunk.
És ha ez valakinek nem tetszik, akkor az tényleg nem érti, hogy mit jelent nőnek lenni” – mondja kiváló véleménycikke zárlatában lapunk korábbi munkatársa.
Kincses Krisztina „Mert mi, nők, köszönjük szépen, jól vagyunk” című írását IDE kattintva olvashatja el
Kiemelt képünkön: Zánka, 2019. június 25. Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára az Erzsébet-táborokról tartott sajtótájékoztatón a zánkai Erzsébet Üdülõközpont és Táborban 2019. június 25-én. MTI/Bodnár Boglárka
