Megerősítette Joe Biden győzelmét az elektori kollégium 

Az AP amerikai hírügynökség összesítése szerint Bidenre helyi idő szerint hétfő délutánig 302, Donald Trump hivatalban lévő elnökre pedig 232 elektor adta le voksát. Az elnökké választáshoz 270 elektori szavazat szükséges.

A Reuters hírügynökség Kalifornia állam 55 voksának beérkezését követően jelentette, hogy Biden egészen biztosan több mint 270 elektori szavazatot kapott.

A voksokat hivatalosan január 6-án, két héttel az új elnök eskütétele előtt, a Kongresszus két házának együttes ülésén ismertetik, amelyen Mike Pence alelnök fog elnökölni. Az elektori választás általában puszta formalitás az amerikai elnökválasztási folyamatban, ám idén kiemelt jelentőséget kapott, mert Donald Trump nem volt hajlandó elismerni a vereségét, széleskörű csalásokra hivatkozott, és több bírósági keresetet is benyújtott az eredmény ellen.

– Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül – mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson.


Hirdetés

– A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani

– fogalmazott a leendő elnök. Donald Trump azt állította, hogy a választáson széleskörű csalás történt, s emiatt több keresetet is benyújtott, de nem sikerült megmásítania a voksolás kimenetelét. Bár az elnököt hivatalosan az elektorok választják meg, és nem az dönti el, hogy összesen melyik jelölt hány voksot kapott, Biden novemberben 7 millió vokssal kapott többet, mint Trump.

2016-ban Trump az elektori szavazáson a mostanival megegyező arányban győzte le Hillarry Clinton demokrata párti jelöltet, amit akkor Trump földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezett. Erre utalva Biden hétfő este úgy fogalmazott, hogy tiszteletteljesen azt javasolja Trumpnak: ismerje el vereségét.

MTI

(Kiemelt képünkön: Joe Biden várható amerikai elnök a Delaware állambeli Wilmington The Queen színházában 2020. december 11-én. Fotó: MTI/AP/Susan Walsh)

'Fel a tetejéhez' gomb