Magyarország megőrizte a szuverenitását

Varga Judit elmondta, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is utalt rá, a járványhelyzet idején nem lehet ideológiai csatákat vívni.

„Tehát az első és legfontosabb győzelem az, hogy rádöbbentek erre, és a felelőtlenségből kiléptek az európai vezetők” – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, senki sem zsarolhat egyetlen tagállamot, így Magyarországot sem azért, hogy ideológiai kérdésekben feladja a saját nemzeti identitásának megfelelő álláspontját.

Kiemelte: a kormánynak sikerült megőriznie a „magyarok pénzét”, az uniós forrásokat és az ország hitelességét.


Hirdetés

„Egyedül a magyar és a lengyel fél emlékeztetett mindenkit a tárgyalások során arra, hogy vannak uniós szerződések, amelyek bizonyos kérdésekben egyhangúságot írnak elő, például ha az európai értékekről van szó, köztük a jogállamiságról” – fogalmazott a miniszter. 

Varga Judit reményét fejezte ki, hogy egyszer a magyar ellenzék is rájön, Brüsszelben is a magyar érdekeket kell képviselni.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Varga Judit

'Fel a tetejéhez' gomb