Karácsony a múzeumban

A karácsony ábrázolástörténetének és szimbólumrendszerének alakulását mutatja be az európai művészetben a Karácsony a múzeumban című ismeretterjesztő zsebkönyv, amely a Szépművészeti Múzeum gondozásában jelent meg.

A zsebkönyv játékosan, érthető nyelvezettel, informatív módon ismerteti a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményének alkotásain keresztül a karácsony ábrázolástörténetét

– hangsúlyozta Cser Judit múzeumpedagógus, a kötet szerzője az MTI-nek.

A Karácsony a múzeumban a Szépművészeti Múzeum tematikus sorozatának következő része, amely egyaránt szól gyerekeknek és felnőtteknek – tette hozzá.

A kisebb méretű könyv az angyali üdvözlettel kezdődik, amelyet El Greco azonos című, 1600 körül készült olajképe illusztrál. Egy egész fejezet foglalkozik a késő középkorból való, Fonó Madonnaként ismert németújvári táblaképpel. Cser Judit elmondta, hogy ezen a 15. század elejéről való képen keresztül mutatja be a Várakozás című fejezet a gyermeket váró Madonna különleges ikonográfiai típusait, de egyebek mellett szó van a pásztorok, napkeleti bölcsek és Szent József ábrázolásáról is. Az utolsó fejezet már a karácsonyhoz kötődő néphagyományt mutatja be röviden, innen Fényes Adolf Mákoskalács című képe lehet ismertebb.

Hangsúlyozta, hogy a két intézmény gyűjteményeiből való képek a születéstörténet kronológiáját illusztrálják különböző korokból.

A könyv nagy részét késő középkori reneszánsz, manierista és barokk képek adják. Szerepel benne egyebek mellett M.S. mester Mária és Erzsébet találkozása, valamint Agnolo Bronzino Pásztorok imádása című műve, de például Csók István Züzü-sorozatának egyik karácsonyi képe is helyet kapott a kötetben. 

Cser Judit hangsúlyozta:

a tematikus kötet múzeumpedagógia szempontok alapján íródott. Amellett, hogy könnyen befogadható és értelmezhető kérdéseket vet fel, gondolkodásra biztatja az olvasót.

Cser Judit beszélt arról is, hogy jelenleg két sorozaton dolgoznak a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusai. A tematikus mellett a Korszakok a múzeumban elnevezésű sorozat kizárólag a Szépművészeti gyűjteményének alkotásain keresztül a különféle művészeti korszakokat ismerteti játékos módon. A tematikus sorozat első része tavaly jelent meg Királyok és királynők címmel, amelyben a magyar uralkodók változó szerepét és ezzel együtt az ábrázolásmód változásait lehet követni a honfoglalástól az utolsó Habsburg uralkodóig. Mindkét sorozat kötetei fiatalos megjelenést kaptak, a könyveket Kun Fruzsina képzőművész-grafikus tervezi és illusztrálja, aki érzékenyen, sajátos látásmóddal, sokszor humorosan reagál – hangsúlyozta a múzeumpedagógus.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a Szépművészeti Múzeum látható a fővárosi Hősök terén 2020. május 14-én. MTI/Cseke Csilla