Kosdi adventi ablakosdi

A kosdi katolikus egyházközség egy játékos kezdeményezéssel hidalta át a járványhelyzet miatti kényszerű távolságtartást, amelyhez más felekezetekből is kapcsolódtak. Az adventi kalendárium mintájára a karácsony előtti időszakban minden nap egy másik háznál fedezhetőek fel a várakozás szimbolikus, feldíszített ablakai. Az este öt és nyolc óra között kivilágított díszletek már-már művészeti értéket képviselnek a község életében. Nem utolsó sorban pedig arra serkenti a helyieket, hogy „elzarándokoljanak” egymás otthonához. Ezáltal ha a személyes találkozás nem is valósul meg, de az összetartozás erősödik a jézusvárásban és közösségileg is.

Advent első vasárnapjától egészen karácsonyig, minden nap eggyel több kidíszített adventi ablakot világítanak ki a kosdiak, este 17 és 20 óra között. Hogy pontosan hol? Hát azt bizony meg kell keresni az egyházközség közösségi oldalán előzetesen megadott, pár soros versikék alapján. Lényegében egy-egy utalással nagyjából beirányozhatóvá válik az az utca, ahol a kosdi adventi kalendárium aznapi ablaka fénybe öltözik.

A legkreatívabb megoldásokkal élnek a helyi közösség tagjai: minden ablak magán viseli a házigazdák egyéniségét, és kifejezik szeretetüket, illetve szolgálatukat a többiek irányában. Érdekes és egyben humoros, hogy amint beáll az este, a kosdiak nyakukba veszik az utcákat, hogy a rejtvény megfejtése alapján felfedezzék az újabb ablakos csodát.

A közösség egyik oszlopos férfi tagja csillogó szemmel újságolta, hogy egyszerűen napi rutinná vált számára, hogy a családját minden este kocsiba ülteti, hogy együtt leljenek rá a számmal ellátott napi csodára. Az ablakok képi üzenetei Jézus Krisztus születésnapjának előhírnökei. A helyiek, miközben rácsodálkoznak a keretes alkotásokra, észrevétlenül teret engednek a közeledő Istennek, amelynek egyik különleges ajándéka, hogy az egymáshoz fűződő kapcsolataik is erősödnek.

A gyerekek kis lapokon jegyzik fel az adott naphoz tartozó ablak címét, ezzel párhuzamosan feltérképezik, hogy a közösség többi tagja merre lakik. Az egyre több fényes ablak pedig Krisztus születését jelzi. A szervezők azt javasolják, hogy a játék miatt meghozott mindennapi áldozatainkat is odavihetjük majd karácsony ünnepén Jézus születésnapi jászolához.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Összegyűjtöttük a legszebb adventi városképeket

A kiemelt képünkön egy kivilágított kosdi ablak. Fotó: Gável András/Vasárnap.hu

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre