Nemzeti hősök helyett inkább bevándorlókról neveznének el utcákat Franciaországban

Komoly vitát gerjesztett Emmanuel Macron francia államfő kijelentése, melyet a Brut nevű online média műsorának adott interjúja során mondott. Arról beszélt ugyanis a francia elnök, hogy a diverzitás jegyében szándékában áll több száz franciaországi utca nevét megváltoztatni – és olyan színes bőrű, illetve arab személyekről elnevezni őket, akik szerinte sokat tettek az országért.

A tervek szerint például utcát neveznének el Cherif Cadi-ról, aki az első muszlim diák volt, aki felvételt nyert Párizs híres egyetemére, az École Polytechnique-re. De szerepel a listán Alfred Nakache algériai olimpiai és világbajnok úszó és vízilabdázó – aki azok után jutott el a londoni olimpiára, hogy előzőleg megjárta Auschwitzot –, valamint Hammou Moussik marokkói katona is, aki a második világháborúban részt vett Korzika felszabadításában.

A lista egyelőre nem teljes – mintegy húsz kutató, múzeumvezető, szociológus és művész dolgozik rajta, és előreláthatóan 2021 elején készül el. Az elképzelések szerint szobrokat is állítanának némelyik személynek. Nadia Hai francia városügyi miniszter azzal magyarázta a döntést, hogy nincs értelme átírni a múltat, inkább egy közös jövőt kell megírni, ami összehozza az embereket.


Hirdetés

Grégory Roose jobboldali francia gondolkodó, a Valeurs actuelles konzervatív hetilap munkatársa szerint azonban

ez újabb példa Macron politikai ambivalenciájára, hiszen az államfő egyrészt hirdeti a nemzeti kultúra megőrzését, másrészt a francia hősökről elnevezett utcákat átkeresztelné és színes bőrű, valamint arab személyekről nevezné el.

 

Grégory Roose úgy véli, nem lenne szerencsés az egykori elnökről, Charles de Gaulle-ról elnevezett sugárutat átkereszteli Rosa Parks sugárútra, már csak azért sem, mert abból semmi jó nem sülne ki, hogy ha a lázadó színes bőrű amerikai nőre példaképként tekintenének az afrikai származású francia emberek…

Sőt – tette hozzá – tudomása szerint

a köztársasági elnöknek nem áll hatalmában átnevezni a városok közterületeit, ugyanis ez kizárólag a polgármester kompetenciája, és a bíróságon megtámadható közérdekű igényérvényesítés hiánya esetén.

Grégory Roose veszélyes csapdának nevezte azt a tendenciát, melynek keretében a fehér felsőbbrendűség elleni küzdelem jegyében megtagadják a nemzeti hősöket és az utcákat fekete és arab emberek után nevezik el. Szerinte ha ebbe a csapdába beleesnek, akkor

a franciák oda jutnak majd, hogy a saját országukban mindössze egy közösség lesznek számos egyéb közösség mellett – aztán szép lassan eltűnnek.

 

Forrás: V4NA hírügynökség

 

Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök lerója kegyeletét az első világháborút lezáró, compiegne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásának 102. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a diadalívnél, Párizsban 2020. november 11-én. 1918-ban ezen a napon kötötték meg a fegyverszünetet az I. világháborúban résztvevő országok. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

'Fel a tetejéhez' gomb