Gulyás: mindenkit kérek, vegyen részt a választáson!

A miniszter Csoma Botonddal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjelöltjével közösen állt a sajtó elé Kolozsvár főterén, a Mátyás szoborcsoport előtt. Gulyás Gergely fontosnak tartja, hogy a magyar közösség a lehető legerősebb képviselettel rendelkezzen a bukaresti parlamentben.

„Ha az RMDSZ-nek sok képviselője van a törvényhozásban, akkor képes lesz a nemzetiségi ügyekben a magyar nemzetiség érdekeit képviselve fellépni. Ezért fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, minden magyar ember érezze a magáénak a szavazást” – fogalmazott.

Emlékeztetett arra, hogy Kolozs megyében négy évvel ezelőtt alig több mint száz szavazat hiányzott a második magyar képviselői mandátumhoz. Hozzátette: ez a példa is jelzi, hogy minden szavazat milyen sokat számít.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitikában egyenrangú a határon inneni és túli magyarság. Az erdélyi magyarságnak magának kell döntéseket hoznia, a magyar kormánynak pedig az a feladata, hogy támogassa ezeket. Hozzátette: az RMDSZ-nek koherens, világos elképzelése van a következő négy évre, a szövetség képes arra, hogy a közösség érdekeit megjelenítse. Most viszont arra van szükség, hogy ne a politikusok, hanem a választók tegyenek a sikerért – jelezte.


Hirdetés

Újságírói kérdésre a miniszter elmondta: a magyar kormánynak azért lenne jó, ha az RMDSZ kormányra kerülne a választások után, mert – meggyőződése szerint – ez jó lenne az erdélyi magyarságnak.

Arról a közelmúltban kihirdetett törvényről, amely ünnepnappá tette Romániában a trianoni döntés évfordulóját, Gulyás Gergely kijelentette: Magyarország abban érdekelt, hogy minden szomszédja erős és sikeres legyen.

Szerinte csak a gyenge országok szoktak olyan eszközökkel élni, hogy ünneppé nyilvánítanak egy évfordulót, amely állampolgáraik egy része számára nem ünnep.

„Ezt nem egyszerűen barátságtalan gesztusnak tartjuk, hanem ez azt bizonyítja, hogy a jelenlegi román állami vezetés úgy tekint az itt élő magyarságra, mintha másodrendű állampolgárok lennének. Mi erős, magabiztos Romániában vagyunk érdekeltek, olyanban, amely tiszteletben tartja az itt élő magyarok nemzetiségi jogait, egyéni és közösségi jogait, és amely úgy gondolkodik a magyarságról, ahogy mi is gondolkodunk Magyarországon a velünk élő kisebbségekről, hogy ők hozzáadnak az ország gazdagságához, kulturális sokszínűségéhez” – fogalmazott a miniszter.

Az újabb mandátumra pályázó Csoma Botond képviselő elmondta: rendhagyóan zajlott a kampány, amelynek az utolsó hetéhez érkeztek, hiszen a járványügyi korlátozások nem tették lehetővé, hogy a szövetség jelöltjei ajtóról-ajtóra járva személyesen találkozzanak a választókkal, ahogy a korábbi választási kampányokban tették.

A képviselő megjegyezte: így is érzékelik az elégedetlenséget, a haragot az emberekben amiatt, hogy a járvány és az ellene hozott intézkedések felborították az életüket. Kijelentette: nem az RMDSZ ragaszkodott ahhoz, hogy most legyenek a választások. Ez a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Klaus Iohannis államfő döntése volt, akik attól tartottak, hogy tavaszra elapad a támogatottságuk.

Úgy vélte: a választáson való részvétel nem jelent nagyobb kockázatot az egészségre, mint egy bevásárlás.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a mostani sajátos választás azt is eredményezheti, hogy nem lesz magyar képviselet a parlamentben, de akár azt is, hogy a magyarság a számarányát meghaladó arányban lesz jelen a törvényhozásban. Ez utóbbit segíti elő az is, hogy megszületett a magyar összefogás Erdélyben, és az RMDSZ jelöltlistáján ott vannak az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltjei is. Úgy vélte: az összefogásra igény volt a magyar közösségben.

Csoma Botond is arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy vegyenek részt a választásokon. Szerinte ugyanis minden feltétel adott ahhoz, hogy az RMDSZ a magyarság erős képviseletét tudja biztosítani december 6. után Bukarestben.

 

MTI

 

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb