A bútorbolt esete az érzékenyítéssel
Érzékenyítő minithrillerrel rukkolt elő a svéd bútoráruház Magyarországon a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja alkalmából: pontosan érzem is, hogy ez olyasvalami, amiért nekem nőként hálásnak kellene lennem, hisz ha már ebbe a nővédő kisfilmbe is belekötök, az nyilvánvalóan nem más, mint az interiorizált szexizmus és az öngyűlölet parádés megnyilvánulása. Mégis volna néhány problémám a dologgal.
Egy olyan bútoráruházról beszélünk ugyanis, amely az év minimum 364 napján azt hirdeti, love is love, légy iszonyú nyitott, az idegen szép, uzsgyi, bútorozz össze azzal, akibe épp belezúgtál, mi adjuk hozzá az Ektorp kanapét, más nem is kell a boldogsághoz. Serény ázsiai migráns főzi a brokkolit a katalógusban, egzotikus rasztás srác szereli össze a bútort, jegygyűrű nélküli afrikai-ázsiai pár gitározgat vidáman a franciaágyban – könnyed, tarka-barka, laza boldogság az élet.
Majd az év egy napján az arcunkba tol a világcég egy videót,
melyben egy szőke, fehér férfi brutális, őrjöngő vadállatként tart rettegésben és totális kiszolgáltatottságban egy negyvenesnek kinéző fehér (mellesleg gyermektelen, saját autóval rendelkező és menő cégnél dolgozó) értelmiségi nőt.
Mindebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy aki hasonszőrűvel áll össze, az erőszakot fog elszenvedni, míg aki más kultúrájúval kezd kapcsolatot, annak élete csupa-csupa játék és mese – ilyen beteg üzenetet azonban nem feltételeznék a svédek részéről. Az viszont mégiscsak hiányzik, hogy a cég (ha már ismét rájött a népnevelhetnék, ráadásul Malmö-Rosengård helyett Magyarországon) legalább szőrmentén utaljon arra, miként juthat el egy kapcsolat a könnyed ágyjelenettől a pszichothrillerig. Mert a fő cél azért valahol az lenne, hogy minél kevesebb nő szenvedjen el erőszakot; az erőszakot elszenvedettek megsegítése már a tűzoltás kategória. Létfontosságú az, természetesen, de jó lenne tenni azért, hogy ki se gyulladjon a ház.
Nem feltétlenül várom el, hogy innentől kezdve az IKEA kis lábjegyzetekkel lássa el katalógusait, mint például
„Képünk csak illusztráció. Az eltérő szocializációjú partnerrel való elsietett összeköltözésből akár baj is lehet”,
vagy esetleg „Az egymás gondolatainak, személyiségének, lelkivilágának, konfliktuskezelő képességének és családi mintázatainak megismerésével töltött, kellő idejű együttjárás után történő megfontolt házasságkötés életet menthet” – amíg azonban ilyesmiről egy szó sem esik preventíve, addig a videókampány hatékonysága megkérdőjelezhető. Nem valószínű ugyanis, hogy a kisfilm nyomán bármelyik pszichopata mintaférjjé változna.
Persze már hallom is a felháborodott ellenvetést: ez áldozathibáztatás! Mintha a nő tehetne arról, ha verik! Nem, ilyenről természetesen szó sincs; a rizikó mérséklése azonban elemi érdek.
Az se hibás, akit a zebrán, zöld jelzésnél szabályosan áthaladva elüt egy autó, de ettől még érdemes zöld jelzésnél is körülnézni, nem jön-e esetleg mégis egy elmeháborodott.
Szimpla életvédelemből, függetlenül attól, hogy kinek van igaza és ki nem hibás. Mert lehet ugyan olyan utópiát várni, ahol egyáltalán nincsenek erőszakos alkoholista férfiak, se manipulatív hárpiák (hű, de sok akad belőlük is), de ez a tökéletes világ sajnos a legőszintébb igyekezetek ellenére sem fog soha eljönni, különösen, ha (mint Svédországban) még importálják is a probléma utánpótlását. Aki tehát a saját hatáskörében is csökkenteni szeretné a kockázatokat, az kénytelen körültekintően eljárni a párválasztásnál.
Ehhez viszont praktikus lenne, ha a svéd bútoráruház két fehérférfis érzékenyítő thriller között kevésbé tömné a naiv fiatalok fejét a szabad szerelem és „az idegen szép” felhőtlennek beállított életképeivel.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásai ide kattintva olvashatók
Kiemelt képünk: képkocka a filmből
