A nő az önfeláldozásban válik termékennyé

A nő olyan anyaságra hivatott, amely végtelenül felülmúlja a testi síkot. Hallatlan reménységet jelenthet ez mindazok számára, akik nem szülhetnek gyermeket – fogalmaz Jo Croissant, a Nyolc Boldogság Közösség alapítójának felesége a „Szív papsága – A nő hivatása” című könyvében. 

„A szexualitás világában uralkodó teljes anarchia sok testi és lelki károsodást okozott egy egész nemzedéknyi fiatal asszonyban és lányban.

Elhitték, hogy a nő szabadsága azt jelenti: minden félelem és kockázat nélkül rendelkezhet a testével.

Látszólagos kiteljesedésük mögött azonban mély szorongás, a szeretetre való képtelenség rejtőzik, előrefelé menekülnek, hogy ne kelljen találkozniuk önmagukkal” – írja a szerző.


Hirdetés

Jo Croissant újra emlékeztet bennünket Jézus szavaira: az élő Isten templomai vagyunk. Ha tehát valaki a testével tesz valamit, azzal a lelkét is feltétlenül érinti. „Nem tehetünk a testünkkel akármit – úgy nem, hogy ennek ne legyen súlyos következménye a lelkünkre nézve.” A könyv szerzője úgy véli, ezt a kérdést manapság nagyon nehéz tárgyalni – mivel eltűnt világunkból az erkölcs fogalma. Ezért nagyon fontos hangsúlyozni a hitelességet, amely a szentségben nyilvánulhat meg.

A könyv felteszi a kérdést:

van-e hitele egy olyan világnak, amely a gyermekeket megöli az anyaméhben – és amely a fogyatékos embernek esélyt sem ad arra, hogy a világra jöjjön?

„Isten azt kéri a nőktől – akiknek természetébe írta, hogy szeressenek és szeressék őket –, hogy legyenek igazán anyák, hordozzák szívükben az összes elfeledett, fenyegetett gyermeket, akiknek szenvedése a szerető Istenhez kiált. […] A gyermekeknek anyákra van szükségük, az ő gyengédségükre, áldozatkészségükre, nevelésben való kitartásukra. Az ő dolguk, hogy felneveljék őket – és rajtuk keresztül az emberiséget” – írja Jo Croissant.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Anyu, és ha kislány lesz?

A gyermekünk már a mennyből imádkozik a családunkért – a Burger család a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb