Pénteken indul az országos rendszeres koronavírus-tesztelés

Pénteken veszi kezdetét az országos rendszeres koronavírus-tesztelés, elsőként a szociális intézményekben – jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely emlékeztetett: a kormány a múlt heti ülésén döntött arról, hogy az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben dolgozók számára koronavírus-tesztelést rendel el az operatív törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel. – A tesztelésen való részvétel önkéntes, arra senkit nem lehet kötelezni - fűzte hozzá.

A miniszter közölte: a tesztelés jövő hétfőtől az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben is megkezdődik. Mint elmondta, az egészségügyi és szociális intézmények saját erőforrásaikkal tudják elvégezni a vizsgálatokat, ahol viszont segítségre van szükség, ott a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szervezik meg a teszteléseket. – Összesen 15 ezer feladatellátási helyen, 191 ezer ember teszteléséről kell a kormányhivataloknak gondoskodniuk – közölte Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ezért ezer kétfős csapat lesz, amelynek egyik tagja egy harmad- vagy negyedéves orvostanhallgató.

– A csapatoknak naponta átlagosan három helyen kell majd vizsgálatot végezniük ahhoz, hogy egy hét alatt mindenkit leteszteljenek

– ismertette a miniszter. Gulyás Gergely tájékoztatott arról, hogy mintegy 12 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot kötött le Magyarország. Kiemelte: a kormány legfontosabb felelőssége, hogy ha van orvosilag ellenőrzött, hatásos vakcina, akkor azt a lehető leghamarabb beszerezzék, ezért mindenkivel tárgyalnak, aki ilyen oltóanyagot Magyarország számára biztosítani tud. Ebben benne vannak az európai uniós szerződések is, és próbálnak az amerikaiakkal, az izraeliekkel, az oroszokkal és a kínaiakkal is tárgyalni, hogy a lehető leggyorsabban legyen vakcina.

Az a kapacitás, amelyből Magyarország rendelni tud a kínai és az orosz vakcinán kívül, mintegy 12 millió adag oltóanyagot jelent, három gyártónál. Ahogy lesz rá lehetőség, megrendelik és kifizetik ezeket.

– Az összes adag ára több mint 36 milliárd forint – jelezte a miniszter. Gulyás Gergely kifejtette: az AstraZeneca Oxfordban kifejlesztendő vakcinájából Magyarország 6,5 millió darabot kötött le, ami 3 millió 270 ezer adagnak minősül, mivel két oltásra van szüksége egy embernek. A Janssen Pharmaceutica amerikai vállalkozás harmadik engedélyezési fázisban lévő vakcinájából 4 millió 360 ezer adagot, a Pfizer 94 százalékos hatékonyságúként reklámozott oltóanyagából 4 millió 439 ezer adagot kötöttek le – közölte.

A sajtótájékoztatón Gulyás Gergely köszönetet mondott az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek, katonáknak és a közigazgatásban dolgozóknak a megfeszített munkájukért, amelynek eredménye, hogy bár a fertőzöttek száma rohamosan nő és az elhunytak száma is a tavaszihoz képest rendkívül magas, ha a fertőzöttek számához képest nézzük az elhunytak arányát, akkor az a tavaszihoz képest is javult. – Tehát az egészségügyi ellátórendszer képes kezelni azt a megnövekedett esetszámot is, amelyet a koronavírus-fertőzés terjedése okoz – jelentette ki a miniszter.

Gulyás Gergely kérte a napi rendszerességgel Ausztriába járó dolgozókat, hogy fokozottan tartsák be a védekezési szabályokat, mert a fertőzések területi elhelyezkedésénél azt látni, hogy az ország egészében jelen van a fertőzés, de az osztrák határ mentén, ahol a napi ingázások száma rendkívül magas, ott kifejezetten rosszak a fertőzöttségi adatok.

A miniszter közölte azt is, hogy jövő hét szerdán fogja a kormány az eddigi intézkedések hatásait értékelni, és döntenek majd arról, hogy szükség van-e további intézkedésekre vagy sem.
Gulyás Gergely a szerdán történtekkel összefüggésben pontos és adatokon alapuló tájékoztatásra kérte a sajtó képviselőit a vírusügyekben. Mint elmondta, szerdán néhány órára szinte pánik tört ki egy álhír miatt, amely szerint a kormány a jelenlegi intézkedéseket február 8-ig meghosszabbította.

Az Index.hu és a Hvg.hu felelőtlen cikkét, hogy a 30 napra hozott intézkedéseket meghosszabbították volna február 8-ig, nem lehet másnak, csak álhírnek minősíteni

– fogalmazott Gulyás Gergely. Kiemelte: nem fordult még elő, hogy a rendkívüli jogrend időszakában minden fontos döntésről előzetesen ne számoltak volna be. A kormányrendelet szabályozása egyébként teljesen világos: a november 4-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályát főszabály szerint 2021. február 8-ig az Országgyűlés döntése alapján meghosszabbították, ugyanakkor teljesen egyértelmű a rendeletben az az alkalmazási szabály, amely ezeket a rendelkezéseket 2020. december 11-ig rendeli alkalmazni – mutatott rá a miniszter.

Hozzátette: nem tudják, hogy meg kell-e majd hosszabbítani ezeket, de a kormány minden esetben tájékoztatja a nyilvánosságot a döntésekről. Gulyás Gergely közölte azt is, hogy a napokban szűrhetőek le először a múlt kedden bevezetett intézkedések tapasztalatai.

MTI

(Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Flickr.com)

Iratkozzon fel hírlevelünkre