Folyamatosan vizsgálják a védelmi intézkedések hatékonyságát
Az országos tisztifőorvos hozzátette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb kutatása szerint ha az emberek 95 százaléka viselné a maszkot, akkor nagy valószínűséggel nem lenne szükség további intézkedésekre. Kitért arra is: megjelent a kormányrendelet a napokban induló célzott, csoportos gyorstesztelésekről. A szociális, egészségügyi, nevelési és oktatási intézményekben dolgozók szűrése jelentős logisztikai szervezést igényel, de a rendszer felkészült rá.
A tesztelés önkéntes és ingyenes.
Annak, aki fertőzöttnek bizonyul, ezt jeleznie kell a háziorvosának. A háziorvos rögzíti az adatot a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi rendszerében, ezután kezdődik a kontaktuskutatás – mondta Müller Cecília, hozzátéve, hogy orvostanhallgatók és az egészségtudományi képzés hallgatói is részt vesznek a tesztelésekben.
A szezonális influenzaoltásokkal kapcsolatban elmondta, a vakcinakészletet folyamatosan figyelemmel kísérik. Az e heti adatok szerint a felnőtteknek adható, háromkomponensű oltóanyag első szállítmányának 74 százalékát már beadták a kérelmezőknek. Elmondása szerint ezen oltóanyagból egy második alkalommal is szállítottak már, és még ezen a héten újabb adag érkezik az orvosokhoz.
A gyerekeknek adható (négykomponensű) oltóanyagból 20 százalékot használtak már fel – mondta, arra kérve a szülőket, hogy november végéig jelezzék a gyerekorvosnak oltási igényüket, mert ha ebből a vakcinából nem fogyna el minden adag, akkor azokat felszabadítják a felnőtteknek.
Müller Cecília jelezte, hogy
a 46. héten 9700-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, a beküldött laboratóriumi mintákban azonban nem találtak influenzavírust.
Az adatok szerint az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 17,3 százaléka 14 év alatti gyerek, 35 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 35 százaléka, 13 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
– Szerdán 289 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megsértése miatt, de a szankciók száma folyamatosan csökken, egyre többen tartják be a szabályokat – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes közölte: a 289 intézkedésből 15 volt figyelmeztetés, 145 helyszíni bírságot szabtak ki, 129 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök. Az előző napihoz képest a szerdai adatok 7 százalékos csökkenést mutatnak – tette hozzá. Kiemelte: a november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 10-étől érvénybe lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta 3936 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási szabályok megszegése miatt.
Szerdán a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 432 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, ez az előző napinál 8 százalékkal több.
Leggyakrabban azért kellett intézkedniük, mert a tízezernél nagyobb lélekszámú településen nem viselték a maszkot az előírásnak megfelelően; a tömegközlekedésben és a megállókban nyolcszor intézkedtek ugyanezért, az üzletekben és bevásárlóközpontokban pedig hatvanszor. Szerdán öt üzletet, vendéglátóhelyet, illetve szolgáltatóhelyet zárattak be ideiglenesen szabálytalanságok miatt, köztük hármat a fővárosban. A lőrinci piacon egy üzlet alkalmazottját az állára húzott maszk miatt helyszíni bírsággal sújtották és hét napra bezáratták az üzletet, a VII. és a IX. kerületben pedig egy-egy pékséget zárattak be hét-hét napra szabálytalanság miatt. Helyszíni bírságot szabtak ki Szolnokon is, ahol egy vendéglátóhely tulajdonosa és egyik alkalmazottja nem viselte helyesen a maszkot, a helyet tíz napra zárták be. Eddig 59 létesítményt, üzletet, szolgáltatót sújtottak bezárással – mondta.
A Magyarország területén átutazókat is ellenőrzik, szerdán a tranzitszabályok megsértése miatt 42 intézkedésre volt szükség. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabály sértők ellen eddig összesen 6076 alkalommal intézkedtek a rendőrök. Szerdán 16 485 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban levőket, és 6802 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Jelenleg 38 610-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 3627-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze a szabályok betartását.
Az alezredes ismertette azt is, hogy a járvánnyal összefüggésben 483 bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást március óta és eddig 94 embert hallgattak ki gyanúsítottként.
Kérdésre válaszolva elmondta: ha egy magyar állampolgár a kijárási tilalom idején lép be Magyarországra, és elháríthatatlan okból nem tudta ezt hamarabb megtenni, nem alkalmaznak vele szemben szankciót. Példaként említette, ha valaki szomszédos országba repülővel olyan időpontban érkezik, hogy Magyarországra már csak a kijárási tilalom ideje alatt tud belépni. Ugyanígy nem alkalmaznak szankciót azokkal szemben sem, akiknek magyar reptérre száll le a gépük és a kijárási tilalom alatt tudnak csak a szálláshelyükre, lakóhelyükre jutni. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a mentesülés csak az utazóra vonatkozik, ha valaki kimegy mondjuk az utasért a repülőtérre, ő már elköveti a szabálysértést.
A játszóterekről szólva elmondta: azt a kormányrendelet nem szabályozza, de a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken a polgármesterek önkormányzati rendeletben előírhatják a játszótereken is a maszkhasználatot. Ha a játszótér parkokban vagy zöld területen található, akkor ott a kormányrendelet alapján nem kell maszkot viselni.
A kijárási tilalom idején taxizókkal összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a taxi sofőrje egyértelműen munkát végez, ám az utasokat a rendőrség ellenőrizheti. Kérdésre válaszolva elmondta: megjelent csütörtökön a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet módosítása, amelynek értelmében az autizmussal élők péntektől mentesülnek a maszkviselési szabályok alól. Ugyancsak kérdésre válaszolva cáfolta azt a sajtóhírt, hogy az operatív törzs utasítást adott volna bárkinek is arra, hogy egy budapesti szállodát koronavírusos betegek elhelyezése érdekében ürítsenek ki.
MTI
(Kiemelt képünkön: Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány aktuális magyarországi helyzetéről tartott sajtótájékoztatóján a Fejér megyei Nagyvenyim orvosi rendelőjében 2020. november 15-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás)