Elkészült Pintér Béla új lemeze!

„Hála Istennek elkészültünk az új lemezzel, de a jelenlegi helyzetben sajnos el kell halasztanunk annak kiadását” – adta hírül az örömteli, egyben elszomorító hírt az énekes dicsőítő. Hozzátette: „Elmarad minden tervezett koncertem, beleértve az évek óta sokak által kedvelt karácsonyi nagykoncertet is”.

Pintér Béla úgy látja, hogy személyes találkozásra – emberi számítás szerint – leghamarabb jövő áprilisban-májusban kerülhet sor. „Az új lemez kiadását is erre az időszakra tervezem. Addig itt, az online térben igyekszem majd jelen lenni, új dalokkal, klipekkel, blogbejegyzésekkel. Remélem, ebben a hosszúnak ígérkező szünetben nem felejtjük el egymást, és ha vége ennek az egésznek, akkor újra találkozhatunk” – írta.

A tavaszi találkozás reményében a dicsőítő énekes Pál apostolt idézte: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk (…) Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók”.

Fogadjuk meg tehát Béla tanácsát, tekintsünk a jövőbe reménységgel, és bízzuk hálaadással minden dolgunkat és élethelyzetünket Istenre – akár a dicsőítő dalszerző „Minden oké” című új dalával!


Hirdetés

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Minden időmet Istennel töltöm – Pintér Béla a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása: Pintér Béla Facebook-oldala

'Fel a tetejéhez' gomb