Kövér László: Az EU maga alá gyűri azokat, akik nem csatlakoznak a morális terrorhoz

Kövér László úgy fogalmazott, az EU nyers hatalmi politikát folytat, és maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat, vagy azokat a „politikai, ideológiai meggyőződésű csoportokat, amelyek nem tartoznak a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióhoz”, amely most egyfajta „morális terrort” kíván alkalmazni Európában.

Hangsúlyozta, az EU elnökségét a következő időszakban betöltő országok házelnökeinek írt levelében arra figyelmeztetett, ha a brüsszeli intézmények továbbra is ragaszkodnak a pénzügyi és jogállamisági kérdések összekapcsolásához, akkor az unió következő költségvetésének elfogadását veszélyeztetik, illetve a déli tagállamokat akadályozhatják abban, hogy megkapják a számukra létfontosságú segélycsomagot.

Leszögezte: amennyiben ez megtörténik, akkor azért azok lesznek a felelősek, akik a koronavírus-járvány okozta helyzetet is arra próbálják meg felhasználni, hogy nyomást gyakoroljanak a saját alkotmányos szuverenitásukat védő országokra, elsősorban Magyarországra és Lengyelországra.

Közölte, levelét követően Németország és az Európai Parlament delegációja megállapodtak abban, hogy még az eredetinél is rigorózusabb szabályokat vezetnek be.


Hirdetés

Kövér László vérlázító pökhendiségnek nevezte, hogy ugyanők elismerik: a szerződésekben lévő jogállamisági mechanizmus nem elégséges, ezért „kitalálnak újakat”.

A jogállamisági mechanizmusok éppen azért vannak benne a szerződésekben, hogy ne lehessen önkényes eljárásokat indítani politikai vagy ideológiai meggyőződések alapján – tette hozzá.

Kiemelte, éppen a jogállamiságra hivatkozva tapossák sárba az unió működési szabályait, ami az Európai Unió totális erkölcsi talajvesztését mutatja.

Mindez nyílegyenesen vezet a szakadékba, az Európai Unió felbomlásához – mondta. A házelnök szólt arról is: hozzászokott ahhoz, hogy Nyugat-Európában már csak egyfajta hangon lehet szólni a sajtóban.

Valójában nem Magyarországon és Lengyelországban van baj a sajtóval, hanem a „tőlünk nyugatabbra fekvő országokban, ahol már azt gondolják, hogy azzal az elsöprő médiafölénnyel, azzal a tényleg goebbelsi propagandával, amivel ők már rendelkeznek” el fogják tudni hitetni, hogy Magyarország és Lengyelország kormánya a felelős, amiért a bajbajutott államok nem jutnak mentőcsomaghoz – fogalmazott.

Mint mondta, a magyar kormánytöbbség az utolsó pillanatig harcolni fog az ország szuverenitásáért.

„Nem egy birodalomhoz csatlakoztunk, abból elegünk volt, amikor a Szovjetuniónak voltunk egy kliensállama, gyarmata” – mondta. Kövér László megjegyezte, nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az „Európai Unióhoz ugyanolyan képzettársításokat csatoljanak Brüsszelből, mint amilyen mondjuk a Brezsnyev-doktrína volt”.

A házelnök emellett kitért arra is, hogy a lengyel Polgári Platform jobbközép, konzervatív pártnak mutatta magát, de időközben „eladta a lelkét az ördögnek”.

 

MTI

Olvasásra ajánlott írásunk:

Európa addig marad önmaga, míg a jövő nemzedékei is megőrizik nemzeti identitásukat

Kiemelt képünkön: Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. február 18-án.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb