Laicizálják a Ferenc pápát el nem ismerő papot

Egy kaliforniai paphoz november 2-án érkezett levél a püspökétől arra vonatkozóan, hogy eleget tett kérésének Ferenc pápa: megkapta felmentését a papi szolgálat alól. A papnak a szexuális kényszerítés és manipuláció mellett az is bűne volt, hogy nem ismerte el a Szentatya legitimitását Péter trónján. Jaime Soto, Sacramento püspöke böjti napot hirdetett az egyházat ért sebek gyógyulásáért.

Jeremy Leatherby atya a nyár végén személyes kéréssel fordult Ferenc pápa felé – laicizálni szeretne. Szeptember 10-én Ferenc pápa a kérését jóváhagyta: Leatherby felmentést kapott a papi szolgálattal vállalt cölibátus kötelme alól, illetve klerikusi állapotából visszahelyezték laikusi állapotba. A híveket külön figyelmeztették rá, hogy ne vegyenek részt általa tartott miséken, illetve bármilyen szentséget akarna kiszolgáltatni, ne éljenek vele, a veszély ugyanis valós.

De mi vezetett idáig?

Haladjunk visszafelé az időben.


Hirdetés

Augusztusban Leatherby kifejtette, hogy ő továbbra is tart nyilvános szentmiséket, annak ellenére, hogy a püspöke ezt egyértelműen megtiltotta. Majd sietve hozzátette, hogy Ferenc pápai fennhatóságát sem ismeri el.

Leatherby számára továbbra is Benedek a pápa.

Soto püspök még ebben a hónapban kijelentette, hogy Leatherby „hitszakadásban áll a Római Katolikus Egyházzal”. Soto elmondta, hogy a pap esetében latae sententiae exkommunikáció áll fenn, tehát tetteivel valójában már kívülre helyezte magát az Egyházon. Ezt követően Leatherby a laicizálást tervezgette, mondván: ő már nincs egységben azzal az egyházzal, amelyet „Bergoglio vezet”, és hogy „papi fogadalmait majd függetlenül fogja megélni”.

Ferenc pápa engedélyével valószínűleg pont kerül a Leatherby ellen folyó egyházi per végére, melyet a felmerült szexuális kényszerítés és manipuláció vádja miatt indítottak négy évvel ezelőtt.

2016-ban, amikor az első vádak megjelentek, az atyát visszavonták sacramentói szolgálatából, mégpedig egy, a plébániára járó nővel – az egyik lelki vezetettjével – szembeni szexuális visszaélésére hivatkozva.

Mivel egyházi pert nem folytathatnak egy laikus ellen, a folyamat most félbeszakad, de Soto püspök figyelmeztet: a tárgyalások nem jutottak konklúzióra Leatherby ügyében. A püspök személyes véleménye szerint a pap vétkes az ügyben.

„Én szégyellem magam, hogy egy paptestvér így visszaélt egy kiszolgáltatott nő bizalmával. Bosszantó, hogy most minden elképzelhető egyházi elszámoltatás hatáskörén kívülre helyezte magát.”

Az esetre válaszképpen Jaime Soto felhívást intézett paptársaihoz. November 6-ára böjti napot hirdetett, valamint fogadalmi misét ajánl fel Jézus Szent Szívének, melynek keretein belül a klerikusok által elkövetett vétkek áldozataiért, valamint egymásért, a papságért fognak imádkozni. A kezdeményezéshez minden hívő csatlakozását örömmel várják.

A Catholic News Agency megpróbálta elérni Jeremy Leatherbyt, hogy megszólaltassa az ügyben, de mindeddig nem járt sikerrel.

 

Kiemelt képünk forrása: Catholic News Agency (Képünkön Jeremy Leatherby látható)

'Fel a tetejéhez' gomb