Most is kedélyesen röhögcsél a bécsi helyzeten a balos sajtó?

A szemünk láttára hullik szét Európa. Ha volt is valaha olyan, hogy európai álom, az már csak Közép-Európában található meg. Franciaországban rövid időn belül két terrortámadás történt, tegnap éjszaka pedig Bécsben mutatta meg egy Ausztriában született, albán származású férfi, hogy az integráció, a kultúrák békés egymás mellett élése és egyéb rigmusok talán jól mutatnak, amikor a szandál meg a fonott szütyő kiegészítéseként fel kell tartani egy Refugees welcome-táblát – de amikor elmúlik az eufória, lemegy a nap és együtt kell élni a befogadottakkal, akik időközben letelepedtek, családot alapítottak… szóval akkor hirtelen máshogy fest a helyzet.

Emlékeznek még arra, hogy 2018-ban hogyan fogadta a heccsajtó, hogy Lázár János kiment Bécs Favoriten-negyedébe és beszámolt arról, hogy miket látott? Te jó ég, micsoda gúnyos, kényelmetlen, feszengő poénkodás zajlott! Lázár János elment Bécsbe, és elszörnyedt, hogy ott milyen állapotok vannak, így a 444. Lázár János kiment Bécsbe, és azt látta, hogy a migránsok miatt szörnyű hely lett, adta hírül a nincsmásik Index, amiről persze azóta kiderült, hogy dehogy nincs… Bécsbe ment rettegni Lázár János, emelte a tétet a 24.hu. És így tovább, és így tovább.

Ennyire tartanak minket ezek a propagandatermékek. Mert aki nem hülye, az 2018-ban is pontosan tudta, mi folyik Favoritenben (ahogyan azt is, hogy mi zajlik Molenbeekben). Ez volt az a bécsi negyed, ahol 1-2 hónapja törökök és kurdok csaptak össze a nyílt utcán – és ugyanitt történt, csak pár napja, hogy törökök betörtek katolikus templomba és megrongálták azt. Aztán a kijárási tilalom előtti utolsó, valamelyest szabad estén lecsapott a terror egy zsinagóga előtt, majd több másik helyen is.

Önök szerint mire képes a nyugat-európai politika azon kívül, hogy profilképeket cserélnek a közösségi oldalakon, ugyanott éles hangú kijelentéseket tesznek, majd mindenkit biztosítanak arról, hogy ilyen többet nem fordulhat elő? Az NGO-k pontosan ugyanolyan ütemben szállítják az illegális migránsokat Európa szíve felé – a nizzai merénylő éppen Tunéziából érkezett, majd amikor nem akarták befogadni, mindössze adtak neki egy papírt, hogy ugyan, most már menjen haza, de a világon senki nem nézett ennek utána –, Európa pedig ugyanolyan képtelen lesz arra, hogy egységesen lépjen fel határai védelmében.

A koronavírus-járvány megmutatta, hogy amikor nagy a vész, akkor a nyugat-európai államok is hirtelen képesek határaik lezárására. Amikor a migráció kerül szóba, ez az eshetőség miért hullik ki a megoldási lehetőségek közül? Mert a járvány az arcunkba tolta, hogy ha szükséges, egy sor gazdasági, társadalmi, ad absurdum jogi helyzetet felül lehet írni.

Ezt csak akkor fogadhatja el az EU, ha a gyilkosok ezredmilliméternél is apróbbak?

A helyzet azonban annyival problémásabb, hogy Nyugat-Európa eljutott abba a szituációba, amikor totális határzárral sem tudnák orvosolni a problémáikat. Kegyetlennek tűnik a megállapítás, de aligha mondhatunk mást: ezek az országok elvesztek.

Akkor vesztek el, amikor számolatlanul engedték be az olcsó munkaerőt, hogy a sajátjaiknak ne kelljen éhbérért alantas melókat végeznie. Meg az sem volt mindegy – hogy egészen történelmi távlatokat nézzünk át –, hogy abnormális módon egész Kelet-Európát átadták a szovjeteknek, így a jugoszlávok kivételével senki sem mehetett dolgozni a vasfüggönyön innen nyugatra.

Halkan tegyük fel a kérdést: nem lenne most jobb az osztrákoknak és németeknek, ha albán, török és arab negyedek mellett román, bolgár vagy éppen szlovák generációk sora építette volna fel mindazt, ami elvezetett napjaink jólétéhez? Nem jártak volna jobban a franciák, ha nem húzzák a végtelenségig a gyarmatosítás utóvédharcait és nem algériaiakkal, tunéziaiakkal és más észak-afrikai népséggel népesítik be az elővárosaikat, hanem kelet-európai fehér, keresztény emberekkel?

2020-ban azért menthetetlen számukra a helyzet, mert 1945-ben tettek erről. Elhitték azt a szemellenzős, liberális elefántcsonttornyokban szült vélekedést, miszerint a kulturális különbségek nem számítanak, az úgynevezett jó társadalom majd jóvá – de legalábbis európai viselkedésűvé – neveli azokat is, akik korábban azt sem tudták, mi az, hogy Európa. És legfőképpen azért, mert minekutána ez a fellengzős vezetői réteg teljesen süketté és vakká vált minden metafizikai igazságra, a kereszténységet véglegesen kiiktatták világmagyarázó lehetőségeik közül, ezért elképzelni sem tudnak – és megoldást sem találhatnak – olyan helyzetekre, amikor a támadó fél létezésének és harcának alapjait metafizikai okokból vezeti le.

Nyilvánvaló, hogy ha nem ismered fel a problémát, akkor lépni sem tudsz ellene.

Ma Közép-Európa az a térség, ami egyszerre elég sértetlen, ugyanakkor elég fejlett is ahhoz, hogy továbbvigye azt az eszmeiséget, amit valahogy úgy szoktunk megfogalmazni, hogy a görög filozófiából, a római jogból és a kereszténységből tevődik össze.

Mert a nagyhatalmak ugyan eladhattak minket a Szovjetuniónak, ránk oktrojálhatták a vasfüggönyt, a kommunizmust és minden ocsmányságot, de azzal, hogy mindezt túléltük, erősebbek is lettünk. Tudjuk, hogyan kell kezelni a totalitarizmusra törő ideológiákat, nevezzük azt szocializmusnak, betelepítési kvótának vagy genderizmusnak – és tudjuk, az idegen földről érkező jövevényeket gyanakodva kell fogadni, mert általában azért jönnek, hogy megszerezzék a hatalmat.

Mi még abban a nyugat-európaihoz képest mérhetetlenül kényelmesebb helyzetben vagyunk, hogy elég nemet mondani. Elég visszautasítani az ide telepíteni szándékozott migránsokat, elég őrizni a határainkat, és főleg elég olyan politikai vezetést választani, amelyik felismeri – mint napjainkban és az elmúlt években –, hogy a legnagyobb magyar sorskérdés a függetlenség, amint erre pár hete Lázár János is utalt. Ezt a függetlenséget pedig úgy lehet megőrizni, ha magyarok döntenek Magyarország jövőjéről – és csak a magyarok.

Nem a brüsszeliek, nem a berliniek és nem is mindenféle kvóták alapján érkezett emberek, bármennyire is örülne az előbbiek tetszőleges keveredésének a hazai ellenzék.

Mi most annyit tudunk tenni, hogy imádkozunk mindazokért az osztrákokért, akiket az integráció újabb csődjét jelentő brigantik meggyilkoltak és megsebesítettek. Amiben lehet, abban segítjük is a sógorokat, de lebegjen a szemünk előtt Orbán Viktor gyakran idézett mondata: Ausztria a mi laboratóriumunk. Bár látszólag jóval kevésbé voltak önsorsontók, mint a franciák vagy a németek, náluk is kezd kezelhetetlenné válni a helyzet.

Mi nem leszünk ilyen ország.

 

Trombitás Kristóf

 

Kiemelt képünk forrása: Zámodits Attila Facebook-oldala