Helyreállították a varsói magyar emlékművet

Az 1944-es náciellenes varsói felkelésben a lengyelek oldalán részt vett magyar katonák emlékműve a parlamenti épületegyüttes közelében áll. A varsói belvárosnak ez a része egyik helyszíne volt az utóbbi napokban zajló tüntetéseknek.

„Értetlenül állunk a rongálás ténye előtt, és nem tudunk logikus összefüggést fölfedezni az emlékmű és a ráfestett ábrák között” – áll a nagykövetség közleményében.

Az emlékműről készült fényképeken látható egyes ábrák a jelenlegi tüntetések jelképére, a vörös villámra emlékeztetnek. Látható a Harcoló Lengyelország elnevezésű, eltorzított jelkép is. Ez a horgonyalakú szimbólum az eredeti formájában a második világháborús lengyel ellenállásra utal.

A magyar külképviselet köszönetét fejezte ki annak az önkéntesnek, aki megpróbálta eltávolítani a firkálást, valamint megköszönte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének az emlékmű megtisztítását.


Hirdetés

A rendbehozott emlékművet Kovács Orsolya Zsuzsanna magyar nagykövet, Szabó József katonai attasé, valamit az IPN nevében Mateusz Szpytma igazgatóhelyettes koszorúzta meg.    

 

(MTI)

Kiemelt képünkön (mely Magyarország varsói nagykövetsége által közreadott kép) koszorúk láthatók a helyreállított varsói magyar emlékműnél, amelyet Kovács Orsolya Zsuzsanna magyar nagykövet, Szabó József katonai attasé, valamit a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének nevében Mateusz Szpytma igazgatóhelyettes helyezett el 2020. november 2-án. MTI/Magyarország varsói nagykövetsége

'Fel a tetejéhez' gomb