Letiltotta a Facebook a Mi Hazánk Mozgalom hivatalos oldalát

A párt elnökhelyettese ismertette, először a Mi Hazánk 1956-os megemlékezésének eseményét törölték, arra hivatkozva, hogy tiltott dolog, majd rövid időn belül az egész oldalt elérhetetlenné tették.
„Ezek szerint már az 1956-os forradalom sem fér bele a Facebook közösségi alapelveibe”
– tette hozzá. Az elnökhelyettes emlékeztetett, a Facebook cenzúrával avatkozott bele a magyarországi EP-kampányba is, amikor indoklás nélkül törölték a Mi Hazánk Mozgalom elnökének 207 ezer követővel rendelkező hivatalos közösségi oldalát. Rámutatott,
a külföldi tulajdonú Facebook politikai cenzúrája nemcsak antidemokratikus és elfogadhatatlan, de törvényellenes is.
Hozzátette, a Mi Hazánk Mozgalom ezért hívta fel a figyelmet már korábban is, hogy a Facebook nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és többek közt az ehhez hasonló esetek miatt nyújtottak be egy olyan törvényjavaslatot, amely a Facebookot kötelezné arra, hogy magyar állampolgárságú képviselőjük legyen hazánkban, így könnyebb lenne bíróság elé állítani itthon a céget. Dúró Dóra szerdán sajtótájékoztatón számol be a részletekről.

MTI

Szólásszabadság neoliberális módra – Mit hozhat nekünk a Facebook rögtönítélő bírósága?

(Kiemelt képünkön: Dúró Dóra független képviselő felszólal a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló előterjesztés vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 3-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb