Állami kitüntetések az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából

A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként:

Bakos Miklós, a Nemzetközi Szent György Lovagrend főkincstárnoka,
Cser Krisztián operaénekes,
Deák Varga József, a nagybajomi Sárközy István Helytörténeti Múzeum alapítója és vezetője,
Dolhai István, a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
Gombai Szabolcs táncművész,
Gromon Andrásné, a Pilisvörösvári Hagyományőrző Egyesület vezetője, a Pilisvörösvári Helytörténeti Gyűjtemény alapítója, vezetője,
Halmos Attila, a Tükrös zenekar alapító prímása, a népművészet ifjú mestere, a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára,
Hirmann László, az Újpesti Károly István Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője,
Hodossy Gyula író, költő, szerkesztő, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, a Cserkész és a Katedra című lapok alapító főszerkesztője,
Jászberényi József, a budapesti Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatója, a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiájának alapítója,
Katona Tibor karnagy, zenepedagógus,
Kazai Viktor ügyvéd, a Magyar Művészeti Akadémia első Felügyelő Testületének elnöke,
Kjoszeva Szvetla, a budapesti Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola nyugalmazott igazgatója, műfordító,
Kovács Marianna, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. művészeti titkára,
Kőrösi Csaba színművész,
Krassói Kornélia, a budapesti XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, nyugalmazott tanára,
Leblanc Gergely, Harangozó Gyula-díjas balettművész,
Miki Tímea, a HD TV Hírstúdió vezetője, az Echo TV volt vezérigazgatója és főrendezője,
Pleskonics András tanár, újságíró, rádiós szerkesztő, kulturális szervező,
Tóth Zoltán, a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. ügyvezető igazgatója,
Vadász Károly cimbalomművész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője,
Varga József, színművész,
valamint Hetényi-Kulcsár Klára Judit, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze, a népművészet ifjú mestere,
Raffai Judit néprajzkutató, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának egyetemi tanára, Rithnovszky János Antal, a magyar vakvezetőkutya-kiképzés megalapítója,
és Szekernyés János újságíró, műkritikus, művészet- és helytörténész, akik a díjat később veszik át.

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára átadja a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést Németh Franciskának, a Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályának ápolójának, a gyermeksos.hu weboldal alapítójának az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmából a Magyar Érdemkereszt kitüntetések ünnepélyes átadásán a Pesti Vigadó Dísztermében 2020. október 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként:

Balga Gabriella operaénekes,
Balogh Edit, a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület volt ügyvezető igazgatója,
Haja Zsolt operaénekes,
Horváth Adrienn, a Közép-Európa Táncszínház táncművésze,
Járó Ildikó, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola angol szakos pedagógusa,
Józsa Anna Ildikó építészmérnök,
Katona Erzsébet, a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola fejlesztő-differenciáló pedagógusa,
Kozma András dramaturg, műfordító, a Nemzeti Színház nemzetközi referense,
Kupcsik László, többszörös világbajnok fekvenyomó és erőemelő, Európa-bajnok testépítő,
Lendvai Károly, a Duna Művészegyüttes világosítója,
Monostori Péter történész szakíró, a TTT Nemzeti Beat-, Pop- és Rockarchívum kurátora,
Nemes Zsófia táncművész-koreográfus, a PR-Evolution Dance Company társulatvezetője,
Németh Franciska, a Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályának ápolója, a gyermeksos.hu weboldal alapítója,
Pallagi Mihály, a Nemzeti Színház világosító- és videótárának vezetője,
Ráczné Kalányos Gyöngyi festőművész,
Stella Szonja Ilona, a Magyar Állami Operaház – Magyar Nemzeti Balett titkára,
Széles Diána, Debrecen város társadalmi, civil, és települési kapcsolatokkal összefüggő, az ifjúságpolitikai, egészségügyi és turisztikai feladatokért, valamint a szociális ügyekért felelős alpolgármestere,
Tüskéné Révész Emese, a budapesti Klinikák Gyógyszertár vezetője,
valamint Baráth Emőke énekművész és Dusa Gábor fotográfus, újságíró, akik a díjat később veszik át.


Hirdetés

A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként:

Bató Ilona, a Tarnaörsi Általános Iskola pedagógusa,
Bedő Dorisz balettművész,
Erős Zoltánné, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szociálpedagógusa,
Horváth Attila Zoltánné, a kecskeméti Városi Szociális Közalapítvány kuratóriumi elnöke,
Kapin Béla, a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség „Kálvineum” Idősek Otthonának munkatársa,
Majoros Balázs balettművész,
Schnitzler Károly, a Magyar Állami Operaház – Magyar Nemzeti Balett nyugállományú hang- és videotechnikusa,
Szigili Gyula, az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola pedagógusa,
Török János, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének elnöke,
Veresné Kovács Mónika, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár humánpolitikai referense, és
Vincze Brigitta táncművész.

 

(MTI)
Kiemelt képünkön Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a Magyar Érdemkereszt kitüntetések átadásán a Pesti Vigadó Dísztermében 2020. október 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb