Magyar támogatással valósul meg egy szíriai keresztény lovagvár rekonstrukciója

Magyarország Kormánya a Hungary Helps Programon keresztül támogatja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rekonstrukciós projektjét Szíriában, amely alapján a háborúban, illetve iszlamista merényletekben megsérült egykori keresztény lovagvár, a Crac des Chevaliers helyreállításához járulnak hozzá. A támogatást már nyár folyamán megküldték, az ünnepélyes aláírás most zajlott.

Az erről szóló díszoklevelet Azbej Tristan államtitkár, Dr. Latorcai Csaba államtitkár, valamint Dr. Kuminetz Géza, a PPKE rektora írták alá. Az eseményen Azbej Tristan államtitkár elmondta, a Magyar Kormány elkötelezett az üldözött keresztények megsegítése mellett, ennek jegyében kiemelt jelentősége van az iszlamista terroristák által megszállt Crac des Chevaliers lovagvár rekonstruálásának, amely

a keresztény kulturális örökség megóvása mellett a helyi keresztény közösség szülőföldön való megmaradását is biztosítja.

Dr. Latorcai Csaba államtitkár kiemelte, az Emberi Erőforrások Minisztériuma két szempont mentén támogatja a kezdeményezést: amellett, hogy a magyar kormány a keresztény közösségeket támogatja, az egyetemes és magyar kultúra megvédését is szolgálja a támogatással, hiszen a lovagvár II. András király 1217-es látogatása nyomán magyar történelmi vonatkozással is bír. Hozzátette: amíg a világ számos pontján háborúskodás, etnikai konfliktusok zajlanak, amelyek következtében nem ritkán ősi kultúrák értékes kincsei válnak a pusztulás martalékává, addig

Magyarország aktív szerepet vállal az emberiség történelmét meghatározó épített világörökségek megmentésében.

Dr. Kuminetz Géza, a PPKE rektora a szimbólumok jelentőségére hívta fel a figyelmet, melyek egy közösség életében meghatározó erejűek. Ilyen a Crac des Chevaliers a szíriai keresztények és az egész keresztény kultúra számára. Az egyetem és a magyar kormány együttműködése ennek mentén mind a hallgatók szakmai gyakorlatához, mind a keresztény kulturális örökség megmentéséhez hozzájárul.

Magyarország Kormánya a Hungary Helps Programon keresztül közösen támogatja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem…

Közzétette: Hungary Helps – Magyarország segít – 2020. október 20., kedd

 

 

(Forrás: Hungary Helps – Magyarország segít Facebook-oldala)

Iratkozzon fel hírlevelünkre