Gyermekjogok esete a gyermekjoggal
Ám másnap megfakul az esti élmény, mert valamelyik médiumból megtudhatjuk, hogy megjelent az első atipikus szexuális orientációval foglalkozó mesekönyv, motivációját címében hordozva: Meseország mindenkié. Váratlan a találkozás, annak ellenére, hogy egy ideje már keringenek hírek a világhálón, melyek szerint némely országokban egyre többször jelennek meg gyermekeknek szánt szexuális tartalmak már az óvodákban is – sőt hírlik, hogy maga az Egyesült Nemzetek Szervezete is támogatja az ötletet. Aztán az utóbbi napokban megjelentek a különböző előjelű reflexiók, megnyilvánulások, sőt, már közel százezres tiltakozó petíció is követeli a könyvek eltávolítását a forgalomból. Az érvelések között találkozhatunk támogató és elítélő gondolatokkal, aki érdeklődve követi a médiahíreket, ezeket már megismerhette.
Amivel ezek után mégis érdemes foglalkozni, az a könyv által is reprezentált kezdeményezés körüljárása a gyermekjogok szempontjából. Közhely a megemlítése, de a teljesség érdekében szögezzük le, hogy a gyermek egy biológiailag (is) definiálható lény. Mégpedig abból a változatból, akinek a fejlődése a születéskor még messze nem befejezett, sem a testi felépítés, sem a szellemi produkció szempontjából. Önellátásra képtelen, ismerete a világról, amelybe érkezett, nulla. Több éves fejlődési és tanulási folyamatnak néz elébe, mind a testi, mind a lelki változások tekintetében. A biológiai létezés első kilométerétől a kialakult társadalmi személyiségig hosszú út vezet, kezdetben az anya és az apa, majd a társadalmi környezet egyre szélesedő körének asszisztenciájával, hogy a folyamat végén (ami tulajdonképpen nincs is, mert a karakter formálódásában a későbbiekben élethossziglan szerepet játszanak például az életesemények is), annak eredményeként kialakuljon David Riesman kívülről irányított szociális karaktere, helyét keresve, tanulva szűkebb-szélesebb közösségében.
Ennek az életútnak réges-régi tapasztalatok alapján, adminisztratíve megállapított fordulópontjai vannak. Az első ilyen az óvodai felvétel, amivel a kisgyerek először kerül szervezett formában idegen emberi környezetbe. Új és ismeretlen körülmények között a szocializáció folyamatában megjelenik a tervszerű edukáció, ami új ismereteket nyújt a kisgyerek számára. Később az iskolai foglalkozás egyrészt meghozza a kötelezettség addig nem ismert mumusát, másrészt szintet lép a hierarchia megismerésének élménye. Az elkövetkező években mind a tárgyi ismeretek, mind a társadalmi adaptáció területén halad a folyamat a maga útján, az egyre markánsabban jelentkező egyéni képességek, tulajdonságok által árnyalva. Fontos szakasza ennek az útnak a serdülés kora, mely hátterében a biológia törvényei mentén átalakuló szervezet változásaival a személyiség fejlődésének meghatározó felvonását, a felnőtté válás legfontosabb éveit jelenti.
És itt kanyarodunk vissza a nagy hullámokat vert mesekönyv tematikájához. Felvetődik a kérdés, hogy a kiskorúak számára javasolt korai, indokolatlanul széleskörű szexuális tartalmú felvilágosításnak van-e értelme, továbbá nem lehet-e későbbi, rejtett mentális sérülés forrása. A fentebb említett fejlődési folyamat felvázolása alapján joggal feltételezhető, hogy a „mesekönyv-korú” célcsoport nulláról indult ismeretanyaga még nem tartalmazza azokat az elemeket, amelyek akár minimális szintű eligazodást, feldolgozást lehetővé tehetne a szexuális tartalmú tematikában. További probléma a személyiség éretlensége, az asszociációs készség véletlenszerűsége, gyakorlatlansága. Itt kell hangsúlyozni a korai gyermeki érzelemvilág labilitását, leegyszerűsítő szélsőségességét. Ezek miatt a korai szexuális felvilágosítás nemcsak kerülendő, hanem jogi szabályozása is indokolt. (Ami a médiában olvasható bizonyos szexust befolyásoló korai orvosszakmai beavatkozásokat illeti, azok génmanipulációkhoz, klónozáshoz hasonlóan nem csak súlyos orvosetikai problémák, hanem az Alaptörvény szerint par excellence büntetőjogi kategóriák.)
A gyermekkor és szexualitás kérdésében előkerülő felvetések jogi megközelítése legtöbb esetben inkoherens, a kérdéskör értelmezése során általában nem kellő hangsúllyal kerülnek előtérbe a gyermekjogok, holott azoknak elsődlegeseknek, meghatározóaknak kellene lenniük a problémakör megítélése és jogi szabályozása szempontjából. Gyermekbántalmazási ügyek vizsgálata során minden esetben megállapításra kerül a védekezésre képtelen személy megjelölés mint minősítő elem. Jogi közhely, hogy a gyermek döntésre, akaratnyilvánításra, érdekei érvényesítésére képtelen jogalany (kivéve a kitartó, célorientált, dobhártyát hasogató bömbölést), ezért a társadalmat képviselő állam részéről fokozott jogi védelemre, esetenként pozitív diszkriminációra tarthat igényt.
Röviden: a gyermekjog minden egyéb jogot felülír. A biológiából, fejlődéstanból tudjuk, hogy a gonádok, genitáliák fejlődése születéskor még messze van a végleges funkcionális állapottól, de elenyésző számban előforduló fejlődési rendellenességtől eltekintve anatómiai megjelenésük egyértelműen jelzi a nemi hovatartozást, ami 97-98 százalékos eséllyel kijelöli a testi-lelki fejlődés, a szocializáció várható irányát, többek közt a későbbi típusos szexuális orientációt.
Ebből következik, hogy a család feladata ezeknek a típusos utaknak a vezetése a későbbi optimális közösségi integráció érdekében. A gyermekévek alatt esetenként tapasztalható szokatlan, múló viselkedésminták sokszor szeszélyes gyermeki fantáziákra, esetleg véletlen külső hatásra vezethetők vissza, nem indokolják a megkezdett út módosítását.
Egyre gyakrabban jelenik meg a médiában az a vélemény, miszerint meg kell hagyni a gyermek számára azt a jogot, hogy maga válassza meg nemi hovatartozását. Extrém megnyilvánulásai ennek az elképzelésnek azok az orvosszakmai beavatkozások, amelyek a természetes fejlődési folyamatot szándékoznak befolyásolni. Sokkal megalapozottabb álláspont, miszerint a gyermek alapvető joga, hogy a típusos fejlődés útja minél zavartalanabb legyen, és ezt a jogot a közösségnek az államon keresztül minden egyéb jogot felülírva garantálnia kell. Ha később az esetek néhány százalékában a fejlődés útja atípusos irányt vesz, a közösséget képviselő államnak lehetősége van az érintettek jogainak a biztosítására szociális beilleszkedésük érdekében, összhangban a társadalom normatív elvárásaival.
Összefoglalva: a gyermekjog nem teszi elfogadhatóvá szexuális behatások megjelenését a korai gyermekévekben.
Nem kerülhető el ezzel szemben a szexualitással kapcsolatos ismeretek kellő időben történő beiktatása a tanulási folyamatba, szervezett formában. A serdülőkor közeledtével kötelező jelleggel válik aktuálissá a szexualitás világának tárgyszerű oktatása. Nem tájékoztatás, nem felvilágosítás, nem rejtett manipulálás szükséges, hanem tényeket felsorakoztató, az életkort figyelembe vevő, mindenre kiterjedő oktatás, tekintetbe véve a biológiai fejlettséget, az intellektuális készségeket, a szocializáció szintjét. (És a virtuális térből „beszerzett” korai ismereteket is. Egy barátom serdülő fiai egy alkalommal behívták az anyjukat a szobájukba, leültették, és a meglepett asszonynak neki szegezték: most szexuális felvilágosítás következik, csak nyugodtan kérdezzen bármit, kimerítő választ fognak adni.)
Természetesen nem a zárójelezett családi kamaszkori meglepetés a minta. A biológiai, pszichológiai, szociális vonatkozásokon, a szexualitás atipikus megjelenésének létezésén túl meg kell tanítani a kérdéskör kulturált, visszafogott, empatikus kezelését, ki kell emelni a kamaszkor idétlenségre hajlamos légköréből. Korrekt, komolyan vett ismeretekre alapozva lehet számítani a későbbiekben empatikus, elfogadó attitűdre. A módszertan felépítése a gyermekpszichológia és a pedagógia dolga, nem lehet inkompetens csoportok zavaros, asszimetrikusan elfogult kezdeményezése.
Nem „érzékenyíteni”, hanem oktatni kell a szó eredeti értelmében, A serdülő legyen a tudatában annak, hogy ez az oktatási folyamat a felnőtté válás egyik lényeges mozzanata.
A gyermekjogok érvényesülése vetődik fel az örökbefogadás kérdéskörével kapcsolatban is. A gyermekpszichológia és a primer szocializáció ismeretanyagában számos utalás található a gyermeki személyiségfejlődés folyamatát befolyásoló tényezőkre, melyek között kiemelkedő szerepe van a gyermeknek mind az anyához, mind az apához fűződő kapcsolatának. Mindkét szülő személyisége, viselkedése más-más mozaikkockák sokaságát nyújtja a gyermek számára, ami a gyermeki személyiség alakulásán belül befolyásolja érzelmi reakcióit, a bizalom élményét, a félelem kezelését, a kommunikáció eszközeit, hatásosságát stb. Más mintát közvetít az anya, mást az apa, és ezek a hatások kiegészítve egymást alakítják minél színesebbé és hatékonyabbá a gyermek karakterét. Ezeket a tényeket és a gyermek későbbi típusos szexuális orientációjának több, mint 97 százalékos valószínűségét figyelembe véve
a gyermek számára a legelőnyösebb opció, ha az örökbefogadók a biológiailag és jogilag alapértelmezett családot képező házasságban élő egyének. Minden egyéb megoldás a gyermek fejlődése és jövője szempontjából előnytelenebb.
Mivel az örökbefogadásra váró gyermekek körében valószínűleg az átlagosnál nagyobb arányú lehet a biológiai és szociális szempontból hátrányos előzmény, ezért – a pozitív diszkrimináció elvét követve – indokolt a legideálisabb befogadó környezet biztosítása. A stabil kiszámíthatóság érdekében mindezek törvényi szabályozását úgy célszerű garantálni, hogy megváltoztatni csak széles társadalmi támogatást élvező politikai szereplőnek legyen lehetősége.
Az érintett kérdések számtalan helyen és formában vetődnek fel, lépten-nyomon találkozhatunk velük, így azok felemlítése nagyrészt ismétlés. Amire mégis szükséges ismételten felhívni a figyelmet, az a gyermekjogok elsődlegessége, azokkal szemben minden egyéb gyakran hangoztatott valós, vagy vélt jognak háttérbe kell szorulnia.
dr. Tálas-Tamássy Tamás
Kapcsolódó írásunk:
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
