A nemzeti konzultáció hivatalos eredményei

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint az eredmények azt mutatják, hogy a magyarok a legnagyobb arányban a maszkviselést támogatják, ezt 83 százalék jelölte meg. Ezt követi a rendezvények korlátozása (79 százalék) és az országhatárok lezárása (szintén 79 százalék).

A távolságtartás elrendelését 78 százalék, a védekezéshez szükséges eszközök kiviteli korlátázását 64 százalék, az időseknek fenntartott védett idősávot pedig 62 százalék támogatja. Az ingyenes parkolást és az oktatási intézmények bezárását egyaránt 61 százalék támogatja. Végül a kijárási korlátozásnak 59 százalék a támogatottsága.

A konzultáció mindezeken túl egyértelmű egyetértési pontokat hozott létre számos kiemelt kérdésben. Így a válaszadók döntő többsége egyetértett például abban, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata.

Abban a kérdésben is széleskörű egyetértés alakult ki, hogy tovább kell erősítenünk az idősotthonok járványügyi védelmét. Ahogyan azt is támogatja a válaszadók nagy többsége, hogy ösztönözni kell a hazai termékek, hazai szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a hazai turizmust.

A járvány elleni védekezés során minden esetben szakmai döntések születnek. A konzultáció eredményei ugyanakkor nagyon jó támpontot adnak ahhoz, hogy a magyarok mely intézkedéseket támogatják a leginkább.

Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki vette a fáradtságot, kitöltötte a kérdőívet és elmondta véleményét. Az, hogy ilyen sokan tették ezt meg, tovább erősíti a járvány elleni összefogást – írta közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Kormány.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!