Hogyan akarják baloldalra navigálni az egyház hajóját?
Bizonyára sokak érdeklődését felkeltette Nicolas Senèze könyve (Hogyan akarta Amerika megbuktatni a pápát?), amely a Ferenc pápa elleni amerikai összeesküvés leleplezéséről szól. A kötet szerint a nemzeti-populista politikusok, kapitalista katolikusokkal és konzervatív püspökökkel szövetkezve akarták lemondásra kényszeríteni Ferenc pápát. Ám a teória meglehetősen ingatag lábakon áll – és sokkal inkább tűnik balliberális politikai kiáltványnak, mintsem tényfeltáró munkának.
Először arra gondoltam, hogy tévedés történhetett, és a szerző XVI. Benedekről szándékozott írni, de csalódnom kellett. Ugyanis a Senèze szerint Ferenc pápát akarták távozásra bírni gonosz, amerikai, konzervatív, piacpárti körök. Fura világban élünk. Van egy pápa, aki lemondott, és ha bárki egyéb okokat sejtene a háttérben, az nem más, mint összeesküvő, bigott tradicionalista. Van egy másik pápa, aki nem mondott le, de „bizonyos körök” el akarták mozdítani hivatalából. Csak a pápaellenesek tagadhatják ezt, hiszen hazai és külföldi katolikus lapok is megírták a történetet. Tulajdonképpen nem is az a baj, amit Senèze és a fősodratú média megírt. A lényeg az, amiről hallgatnak. Mert az amerikai katolikus egyház helyzetével kapcsolatban Nicolas Senèze enyhén szólva „nem bontotta ki az igazság minden részletét”. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis egyáltalán nem arról szól a történet, hogy a reformer Ferenc pápa szereti, támogatja a szegényeket, a gazdag, szívtelen, konzervatív amerikaiak pedig nem.
Köztudott, hogy Amerikában a vallás és a hozzá kapcsolódó erkölcsi kérdések is (abortusz, eutanázia, azonos neműek házassága) fontos szerepet játszanak a politikai életben. A helyzet így sem valami rózsás, mert a katolikusok közel fele (nagyobbrészt a spanyol ajkúak közössége) szívbaj nélkül leszavaz az abortuszpárti demokratákra. De még így is marad körülbelül 25 millió republikánus katolikus. A baloldal természetesen még több katolikus voksot szeretne bezsebelni, és ehhez Ferenc pápa személyében megtalálták az aduászt. Ez a világszerte megfigyelhető jelenség viszont cseppet sem zavarja a Szentatyát, sőt. „Aki falakat épít, az nem keresztény” – emlékszünk még erre a mondatára? A címzett személye eléggé egyértelmű volt. Ha hozzávesszük, hogy most már az alapjövedelem mellett is kardoskodik, akkor nem is lehet kérdés, melyik politikai tábor malmára hajtja a vizet.
A demokraták volt elnökjelölt-aspiránsa, maga Bernie Sanders is kijelentette, hogy a pápa tulajdonképpen szocialista – és teljesen egyezik a véleményük. Talán az sem a véletlen műve, hogy Nicolas Senèze munkája egy évvel a 2020-as elnökválasztás előtt jelent meg. Puhítani kell a katolikus szavazókat… Érdekesség, hogy Ferenc pápa is épp 2015-ben látogatott az Egyesült Államokba, hogy – idézem Senèze-t – „enyhítse az egyház és az Obama-féle politika közti feszültséget”. A pápai vizit előkészítéséhez a Soros-féle US Opportunities Fund 650 ezer dollárral járult hozzá.
A fősodratú média valahogyan átsiklott a felett, hogy a Demokrata Párt (hozzá köthető szervezetekkel együtt) már régóta az egyház és a hívők politikai balra tolásán dolgozik.
A Wikileaks által kiszivárgott levelek bizonyítják, hogy az említett US Opportunities Fund dollárszázezrekkel tömött ki olyan baloldali katolikus szervezeteket, mint a Faith in Public Life, vagy a PICO (People Improving Communities through Organising). Utóbbi szervezet közelében mint főtámogató található Oscar Rodriguez Maradiga bíboros, Ferenc pápa barátja, egyben legszűkebb tanácsadói csoportjának (az ún. C9-nek) tagja. A támogatásért cserébe természetesen a baloldali társadalmi igazságosság („left-wing social justice”) ügyének előmozdítását várták. A nyilvánosságra került dokumentum arról is árulkodik, hogy az alap egyes püspökök megvételével akarta a közvéleményt befolyásolni. A cél egy olyan progresszív, katolikus tömeg megteremtése volt, amely a pápával egyetértésben inkább a demokratákhoz húzna. Hab a tortán, hogy az alapítvány jelentése elégedettséggel nyugtázta: mindez sikerült. Megemlíthetjük itt Blaise Cupich chicagói érsek ténykedését, aki korábbi egyházmegyéjében az életvédő bizottságot átalakította társadalmi igazságossággal foglalkozó testületté.
Hasonlóan cselekedett később Washington érseke, a nyíltan Trump-ellenes Wilton Gregory is; ő George Floydért hívta tüntetni papjait és a híveket. Más Wikileaks anyagokból arra is fény derült, hogy
Hillary Clinton kampányfőnöke, a liberális katolikus John Podesta, egy „katolikus tavasz” reményében, politikai forradalom kivitelezésén munkálkodott az amerikai egyházon belül. Ebből a botrányból valamiért nem lett Boston Globe szalagcím…
A demokrata-Soros-tandem azóta is folytatja „áldásos” tevékenységét – és a jezsuitáknak is jutott egy kis pénz. A Nyílt Társadalom Alapítvány részéről három különböző jezsuita szervezet (Jesuit Worldwide Learning, Jesuit Refugee Service, Jesuit Service to Migrants) összesen 1,7 millió dollár támogatásban részesült az utóbbi években. Kíváncsi lennék, vajon erkölcsileg mivel indokolható, hogy az abortuszkampányokat finanszírozó (lásd. ír referendum) Soros-alapítvány a katolikus Jesuit Worldwide Learning hivatalos partnereként működhet.
Az elhangzottak ellenére Nicolas Senèze még a konzervatívokat vádolja azzal, hogy a társadalmi kérdéseket száműzni kívánják az egyház tanításából. (Az abortusz és a szexuáletika szerinte nem társadalmi kérdés…) Pedig épp ezek a sokat bírált körök azok, amelyek az egyház társadalmi tanításával sokkal jobb viszonyt ápolnak, mint a progresszív, baloldali katolikusok. A Senèze-i újbeszél nyelvben minden konzervatív ultrakonzervatív, minden jobboldali szélsőjobboldali, minden életpárti radikális életpárti, a progresszívok megfelelője pedig a „kevésbé konzervatív”. Mindenki más, aki nem ért egyet Ferenc pápa egyházpolitikájával, szimplán rigorista.
A politikai dimenzión túl a konfliktusnak tagadhatatlanul van egy gazdasági oldala is. Ebbe a témába már korábban Andrea Tornielli és Giacomo Galeazzi bicskája is beletört. Ferenc pápa védelmében írt művük paradox módon gyakorlatilag mindenben a konzervatív kritikák jogosságát támasztotta alá. Ahogyan olasz újságíró kollégái, úgy Senèze is árnyékra vetődik, amikor a piaci liberalizmusban látja a probléma gyökerét. Mert az a korlátlan laissez faire szabadkereskedelem és vadkapitalizmus – amit Ferenc pápa is kitartóan ostoroz – voltaképpen a New Deal (1933) óta sehol a világon nem létezik. Miközben az amerikai katolikus üzleti szereplőket, vállalkozókat Róma folyamatosan kapzsisággal, bálványimádással, szívtelen anyagiassággal vádolja, szemrebbenés nélkül elvárja alapítványaiktól, hogy az olasz prelátusok által elkótyavetyélt eurómilliókat nagyvonalú adományaikkal pótolják. Ugyanez történt egy római kórház, az IDI (Istituto Dermopatico dell’Immacolata) esetében is, ám amikor az amerikaiak vonakodtak kifizetni a hiányt, hirtelen rossz katolikusokká (értsd rossz, ultrakonzervatív katolikusokká) váltak.
Eközben az Egyesült Államok egyetemi campusain és a politikai közéletében is újmarxista nézetek hódítanak, amelyek a javak újraelosztását, a magántulajdon korlátozását, a szociális kiadások növelését, nyitott határokat és alapjövedelem bevezetését hirdetik. Ehhez társul még az ún. identitáspolitika: LMBTQ-jogok, abortusz, klímaalarmizmus, valamint a múlt átírása. Sőt, 2016 óta ez még a BLM-mel és szobordöntögetésekkel is kiegészült.
Nos, ez így mind már réges-régen kiverte a biztosítékot a konzervatív, katolikus és republikánus hívek körében. Amikor pedig azt látják, hogy Ferenc pápa megszólalásai a Demokrata Párt több programpontjához is kísértetiesen hasonlítanak (vö. bevándorlás, alapjövedelem, gazdaság, halálbüntetés, Kína stb.) akkor érthetővé válik felháborodásuk. A Szentatya a 2016-os választások előtt még azt is kijelentette, hogy Trump nem keresztény. Mivel az amerikai katolicizmus Dél-Amerikához, de Európához képest is sokkal öntudatosabb, illetve jelentősebb társadalmi erőt képvisel, megannyi szervezettel, intézménnyel és számos (a hierarchiától független) sajtótermékkel, a konzervatívok reakciói sem maradtak el.
Tehát egyáltalán nem az zavarja az amerikai katolikusokat, hogy Ferenc pápa túl sokat beszél a szegényekről; valójában pártpolitizálása (balra tolódása) idegenítette el a tengerentúli hívek egy jelentős részét. Ennek a politikai manővernek csak egy újabb állomása a francia újságíró propagandakötete is. Vajon ki gondolná, hogy művének gonosz főszereplői között Raymond L. Burke bíborost, Matteo Salvinit, Putyin embereit, Steve Bannont vagy Donald Trumpot találjuk? Konzervatívok, republikánusok, katolikusok, evangéliumi keresztények és még Ronald Reagen tanítványai is összeesküdtek a „reformok pápája ellen”. Magyarán szólva mindenki, aki nem baloldali és liberális.
A pozitív főhősök listája így már nem is túl meglepő; Obama elnök, Cupich érsek, James Martin LMBTQ-párti jezsuita, Pietro Parolin államtitkár. Utóbbi prelátus nevéhez fűződik a hírhedt Szentszék-Kína közötti megállapodás tető alá hozása. Apropó Kína! Az újságíró odáig megy, hogy Peking gyakorlatilag sokkal befogadóbb és engedékenyebb, mint a Trump-kormányzat. Hszi Csin-ping szerinte csak integrálni szeretné azt a maroknyi (12 millió) katolikust, a kommunista rezsim egyházüldözését pedig felnagyítja és eltúlozza az ultrakonzervatív sajtó. Joseph Zen bíboros, Hongkong nyugalmazott érseke mindvégig hevesen kritizálta a Kínai Népköztársasággal megkötött paktumot, ezért rögtön ő is ultrakonzervatív összeesküvővé vált. Ismét csak egy újabb véletlen a történetben, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje, Joe Biden Pekinggel szemben békülékenyebb kurzust vinne a Fehér Házba.
A Viganò-ügy már csak a jéghegy csúcsa volt – és a Vatikánon belül zajló progresszív kontra konzervatív vitákat még nem is említettük. Igen terjedelmes tanulmányt igényelne Senèze minden csúsztatását cáfolni, ezért csak néhány olyan tényre szeretnék utalni, amiket „elfelejtett” említeni. Msgr. Jean-François Lantheaume, a nunciatúra volt titkárának nyilatkozata kimaradt a műből, feltehetőleg nem illett bele a koncepcióba. Az újságíró arról is hallgat, hogy a botrány főszereplője, a szexuális zaklatási ügyekbe belebukó Theodor McCarrick bíboros 2016-ban „Ferenc pápa szellemisége” díjban részesülhetett, amit maga Blaise Cupich érsek (Ferenc pápa amerikai bizalmasa) nyújtott át neki. Ennek ellenére a könyv végére már maga McCarrick is a konzervatívok embereként tűnik fel.
A bennfentes oknyomozó-szakértő Senèze egy interjúban arról beszél, hogy a vatikáni folyosókon már az amerikai katolikusok Rómától való elszakadásáról pletykálnak. Akár így van, akár nem, rendkívül tragikomikus a helyzet, hiszen a német katolikus egyház de facto szakadásban van már egy ideje, de erről valamiért nem születtek tényfeltáró munkák.
Ugyanígy várat magára annak az oknyomozó riportnak a megírása is, amely az ún. Sankt Gallen-i maffia szervezkedését leplezné le.
Ez a progresszív püspöki csoportosulás 1996 óta dolgozott Szent II. János Pál és Ratzinger bíboros befolyásának visszaszorításáért, ezzel egy időben Jorge Mario Bergoglionak Szent Péter trónjához vezető útját is egyengette. Senèze erre vonatkozó cáfolata mindössze annyi, hogy ez túlzás. Ehelyett azonban féligazságokkal és mindenféle zavaros amerikai összeesküvés-elméletekkel vezeti félre katolikusok millióit világszerte. Nyilvánvaló, hogy még a kevésbé tájékozott híveknek is szemet szúrtak a pápát ért kritikák, amire valamilyen formában már reagálni kellett, hiszen Ferenc rendszerint hallgatásba burkolózik. Így született meg a korábban említett Ez a gazdaság öl című kiadvány, illetve ebbe a sorba illeszkedik a Hogyan akarta Amerika megbuktatni a pápát? című kötet is.
Közhellyé vált, hogy Bergogliot nem értik, mert latin-amerikai, mert argentin környezetből jön, és máshogy gondolkodik. Ám legalább ennyire igaz ez fordítva is: az Egyesült Államok nem Argentína.
Csernus-Ortutay Márton
A szerző katolikus egyháztörténész.
