Istentisztelet tizenhárom év után újra

A templom átadásán az istentisztelet és igehirdetés után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta:

a kereszténység az elmúlt két évezredben soha nem zárkózott be, és nem öncélúan segített, tanított, terjesztette a kultúrát, hanem ezt mindig a társadalomért tette.

Hozzátette: a kesznyéteni templom – amelyben rossz állapota miatt tizenhárom éve nem volt istentisztelet – összefogással újult meg, a hívők adományából, a református egyházkerület hozzájárulásából és a kormány támogatásából, összesen 214 millió forintból.

Az államtitkár méltatta a helybélieknek a református közösségért végzett munkáját.


Hirdetés

Soltész Miklós arról is szólt, hogy az elmúlt tíz évben harmadával csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon, egyre többen dolgoznak. Az elmúlt évtizedben a kormány az egyházakkal összefogásban háromezer templomot újított fel a Kárpát-medencében, és több mint százharmincat épített – mondta.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kesznyétenben, a felújított református templom avatásán 2020. október 4-én. MTI/Vajda János

 

'Fel a tetejéhez' gomb