Együttműködik a Katolikus Szeretetszolgálat és a Szent Ferenc kórház

A koronavírus-járvány újabb hullámának járványügyi megelőzése érdekében együttműködési megállapodást kötött egymással szerdán a Katolikus Szeretetszolgálat és az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció által fenntartott Budapesti Szent Ferenc Kórház.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a megállapodás keretében a katolikus fenntartású szociális intézményhálózat innovatív, a kötelező járványügyi intézkedéseken felüli, biztonságosabb eljárásrendet vezet be.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár példamutatónak nevezte a megállapodást. Hangsúlyozta: a magyar kormány egyértelmű törekvése, hogy az ország működőképességét fenntartsák, úgy, hogy közben kiemelt figyelmet fordítanak a legveszélyeztetettebbekre: az idősekre.

Ismertetése szerint az országban 100 ezer ember él 1600 – mások mellett időseket, fogyatékossággal élőket, szenvedélybetegeket gondozó – intézményben. A járványra utalva Fülöp Attila rámutatott: ezek fenntartása és működtetése kiemelt figyelmet igényel, azokban különös szabályok – intézmény-elhagyási és látogatási tilalom – léptek életbe.

Számukra márciustól majdnem 43 millió maszkot, több mint 10 millió kesztyűt és 160 ezer liter fertőtlenítőszert biztosítottak – sorolta, majd kijelentette: az intézményrendszer felkészült a vírushelyzetre.

Az államtitkár emlékeztetett: a katolikus egyház és a magyar állam között immár tíz éve tart az a „természetes együttműködés”, amely azt segíti, hogy a közfeladatok ellátásában az egyház – missziója szerint – minél nagyobb szerepet vállaljon.

Közlése szerint az elmúlt tíz évben a szociális szakellátás területén 15 százalékról 25 százalékra, a gyermekvédelemben pedig 7 százalékról 60 százalékra nőtt az egyházi fenntartói arány.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, győri megyés püspök az egymás iránti felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. „A vallásos ember ezt keresztény lelkületéből fakadóan is fontosnak tartja” – hangoztatta.

Veres András szavai szerint a megállapodás megerősíti a korábbi a két katolikus intézmény eddigi együttműködését. Rögzítette, hogy mindnyájunk felelőssége a koronavírus-járvány elleni küzdelem. Egyúttal azt reméli, hogy a megállapodás más intézmények számára is példa lehet.

Vajda Norbert, a több mint ezer idős emberről gondoskodó, idén 70 éves Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója arról beszélt, hogy intézményeik a megállapodás értelmében specifikus tanácsokat kapnak eljárásrendjeik még biztonságosabbá tételéhez. Úgy folytatta: attól azt várják, hogy a fertőzések megelőzése még sikeresebb legyen, ugyanakkor a koronavírusos esetek megjelenése esetén jobb eséllyel tudják megfékezni annak terjedését.

Toldy-Schedel Emil, Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója a megelőzés fontosságát hangsúlyozva azt mondta, hogy olyan társadalmi csoportokért is felelősek, akik nem feltétlenül jelennek meg a kórházban. Felelősségüknek nevezte továbbá, hogy a különösen sérülékeny csoportoknak – köztük a katolikus szociális intézményekben élőknek – minden segítséget megadjanak és átadják a koronavírussal kapcsolatos tudásukat a partnerintézményeknek. „Magyarországon technikailag felkészülten állunk a járvány előtt, de az embereken nagyon sok múlik” – összegzett.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója és Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója együttműködési megállapodást ír alá a koronavírus-járvány újabb hullámának járványügyi megelőzése érdekében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székházában 2020. szeptember 30-án. MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre