Szobrot kaptak a meg nem született gyerekek a mohácsi temetőben

A meg nem született gyermekek emléknapján, szeptember 15-én a Szent Mónika Közösség kezdeményezésére szobrot állítottak a mohácsi temetőben.

Ez az emlékhely szimbólum és jelkép – mondta Nyúl Viktor pasztorális helynök a szobor leleplezése és megáldása előtti beszédében – , jelképe a gyászunknak, a szomorúságunknak és emlékhelye az imádságunknak. Gyászoljuk mindazokat a gyermekeket, akiket megöltek az abortusz szörnyű bűncselekményével. Imádkozunk értük, engesztelünk, Isten irgalmát kérjük a családtagokra, minden emberre” – fogalmazott.

Így folytatta: „Isten a bűnt utasítja el, de a bűnös emberre mindig igent mond, meghívva őt a megtérésre, a bűnbánatra. (…) Ez az emlékhely szimbóluma az új kezdetnek —elhatározásunknak az evangéliumban gyökerező életvédelem mellett”.

Bacsmai László mohácsi plébános, kerületi esperes leplezte le a könnycseppet ábrázoló szobrot, amelyet Nyúl Viktor áldott meg. Az emlékmű talapzatánál a helyiek mécseseket helyeztek el, majd szabadtéri szentmisén vettek részt a temető kápolnája előtti téren.


Hirdetés

A szobor felállítása széleskörű összefogás eredményeként valósult meg. A kezdeményező Szent Mónika Közösség célja, hogy felhívja a figyelmet a meg nem születettekre és emléket állítson a rövid földi életet élt gyermekeknek. 

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Pécsi Egyházmegye/Harasztovics Arnold

'Fel a tetejéhez' gomb