Konfliktuskezelés, avagy mi van a mélyben
A felszín alatt, ilyen-olyan konfliktusaink mélyén érzelmek, szükségletek és vágyak lapulnak. A „hol voltál már megint ilyen sokáig” típusú mondat például leginkább azt jelenti, hogy „hogy aggódtam érted, hiányoztál, nagyon vártalak, egyedül érzem magam”. Természetes, hogy ha számonkéréssel, agresszióval van tele a mondanivalónk, akkor nem fogjuk tudni átadni a valódi üzenetet a másik számára. Sőt – minden egyes bántás, félreértés, vagy nem megfelelően kommunikált érzelem egy-egy tégla a kettőnk között épülő falban.
Márpedig falnak semmi helye közöttünk!
A konfliktus minden emberi kapcsolódás természetes velejárójának tekinthető, hiszen mások a szükségleteink, az értékeink. Az összeütközés tehát minden kapcsolathoz, sőt – magához az emberi léthez is hozzátartozik. Arra viszont semmi szükség, hogy egymást alapvetően szeretni akaró emberek közé olyan fal kerüljön, amelyen nincsen ajtó… Morális alapokról megbocsájtani nem ugyanazt jelenti, mint bensőnkből, vagyis igazán őszintén, érzelmeinket is bevonva kiengesztelődni. Az effajta, igazi megbocsájtáshoz idő kell. Minden példa sántít egy kicsit, de az biztos, hogy a következő tégla mindig jobban fog rögzülni. Hiszen már ott van a többi körülötte… és egyre súlyosabb a fal – már egymást tartják az építőelemek.
Sőt, egyre gyorsabban is épül, mivel már ismerjük a mozdulatokat, ismerjük a technikát… Ugyanígy vagyunk az összetűzésekkel is. Ha sok a konfliktus közöttünk, akkor egyre könnyebb újabbakat generálni, vagy éppen elővenni a régieket, és rátenni még egy lapáttal.
Ha egy konfliktust időben felismerünk, akkor még könnyen kezelhetjük is. Ha egy bántást, vagy sértést nem tudtuk megelőzni, akkor legalább beszélnünk kell róla. Kibeszélni, ha kell, többször is – és hallgatni, ameddig kell.
Fontos tisztázni, hogy meghallgatni valakit nem azt jelenti, hogy nem vagyok vele kapcsolatban, vagy épp passzívan vagyok jelen. A hallgatás valójában komoly aktivitást rejt magában. Arról szól, hogy figyelek rád anélkül, hogy a szavadba vágnék. Figyelek rád a testtartásommal, az arcommal, a szemeimmel – teljes valómmal.
Együttérzés
Ha megtanultunk hallgatni és meghallgatni, akkor már közel járunk ahhoz, hogy együtt is érezzünk a másikkal. Ha sikerült megéreznünk azt a helyzetet, érzést, amit a társunk éppen átél, akkor a kapcsolódásunk és találkozásunk egyre mélyebb lesz. Ebben a kapcsolódásban tapasztalhatjuk meg a közösséget, a megértettséget az elfogadást, ami a falakat lerombolja, és új utakat épít közöttünk.
Mi van a konfliktus mélyén igazából? „Mondok valamit, és ő mást ért alatta, folyton félreért”. Olyan, mintha nem egy nyelvet beszélnénk. Talán így is van. Ugyanazon szavaknak, gesztusoknak, hanglejtéseknek annyiféle jelentése lehet, amennyi félék vagyunk. Leginkább azt jelenti számunkra, amit a származási családunkban megtanultunk, és amelybe belenőttünk.
Ahhoz, hogy jobban értsük egymást, meg kell tanulnunk kérdezni. Megkérdezni, hogy mit értettél abból, amit az imént mondtam. Segíthet az is, ha a tények szintjén összefoglaljuk, amit hallottunk: azt akarod ezzel mondani, hogy…? Úgy érted, hogy…? S ha őszinte kíváncsisággal fordulunk a társunk felé, akkor elsőre talán meglepődve, de egyre nyitottabban tud ő is kapcsolódni hozzánk, és egyre pontosabban el tudja mondani azt, amit korábban csak félreértettünk.
A konfliktusok hátterében a másikért folytatott küzdelem rejlik – épp csak sokszor rosszul küzdünk… A számonkérés mélyén valójában a másik figyelmére vágyunk; a dühöm mögött az van, hogy távolinak érezlek, a kritikám mögött, hogy most csak így tudok hozzád kapcsolódni, mert ekkor legalább beszélgetünk.
Konfliktusaink legmélyére tekintve számos fegyvert és erőforrást fedezhetünk fel – amelyekkel egymás mellett, nem pedig a másik ellen kellene harcolnunk a kapcsolatunkért.
Dobrai Zoltán
mentálhigiénés lelkigondozó, mediátor, családterapeuta-jelölt
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
