Negatív lett Filaret ukrán pátriárka koronavírus-tesztje

A közlemény szerint a 91 éves egyházi vezető jól van, elhagyta a kórházat, jelenleg már saját kijevi rezidenciáján tartózkodik, és hamarosan újra szertartásokat is fog tartani.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy szeptember 4-én derült ki, hogy Filaret megfertőződött koronavírussal, és kórházba került. Állapotáról akkor az általa vezetett egyházi szervezet annyit közölt, hogy „kielégítő”, és kérte a híveket, hogy imádkozzanak a pátriárka gyógyulásáért.

A hírportál emlékeztetett arra is, hogy

Filaret márciusban, a járvány kezdetén azt mondta, hogy a koronavírus „Isten büntetése az emberiség bűneiért”, amelyek egyikeként megemlítette az azonos neműek házasságát.


Hirdetés

Filaret 1992-ben alapította meg az ukrán ortodox egyház szakadár szárnyát kijevi patriarkátus néven azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának önálló, Moszkvától független ortodox egyháza legyen.

A 2018 végén végbement egyházegyesítés során Filaret beleegyezett abba, hogy az új ukrán ortodox egyháznak Jepifanyij metropolita legyen az új vezetője, ő pedig elfogadta a tiszteletbeli pátriárka címet. Az új egyházban a kijevi patriarkátus és az úgynevezett autokefál ortodox egyház egyesült, a moszkvai patriarkátus azonban nem vett részt benne, innentől ez a szárny vált szakadárrá. Később Filaret összekülönbözött Jepifanyijjal, és kijelentette, hogy nem tekinti feloszlatottnak a kijevi patriarkátust az új egyesített ukrán ortodox egyház megalakulásával, amelyet pátriárkaként továbbra is ő vezet.

A járvány kezdetén, tavasszal sok egyházi személy kapta el a vírust Ukrajnában, főként az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű szárnyához tartozók közül, akik a kormány felhívása ellenére nem szüntették be a szertartásokat.

A kijevi Pecserszka Lavrában például több mint százan fertőződtek meg áprilisban, és halálos áldozata is volt a betegségnek, egy időre a főváros vezetése karantén alá helyezte emiatt a templom- és kolostorkomplexumot. Egy másik, a Pocsajivi Lavrában is több szerzetes megbetegedett, és szintén történt haláleset is.

 

(MTI)

Filaret pátriárka, az ukrán ortodox egyház vezetője az ungvári vár kápolnájában tartott szentmisén 2013. szeptember 17-én. MTI Fotó: Nemes János

'Fel a tetejéhez' gomb