Soltész: bár üldöznek, támadnak bennünket, a kereszténységet, hitünket vállalnunk kell

A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta, azért épült meg a templom, hogy hirdettesse: nyitott égbolt alatt élünk, a földi világot átjárja a mennyei világ gazdagsága, Jézus Krisztus földi életünket a mennyei távolság összefüggésébe helyezte. Isten Lelke megláttatja velünk, hogy életünk törékeny cserépedény, de Ő betölti azt; megláttatja, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, életünk megváltója, szabadítója – írja a VEOL, Veszprém megye hírportálja.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházközség püspöke (k) igét hirdet az új herendi református templom felszentelési ünnepségén 2020. szeptember 13-án. MTI/Vasvári Tamás

Mint a megyei honlapon olvashatjuk, az építés gondolatát 2016-ban vetették fel, az alapkövet 2019 januárjában tették le. A magyar kormány 90 millió forintos támogatást nyújtott a 130-135 millió forintos beruházáshoz. Az intézmény alapterülete 100 négyzetméter, az alagsorban közösségi tér és vendégszoba kapott helyet. A gyülekezet Herenden 100 reformátusról tud, az iskolában 27 gyermek jár hittanórára.

Az új herendi református templom a felszentelési ünnepség napján, 2020. szeptember 13-án. MTI/Vasvári Tamás

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az ünnepségen a magyar kormány nevében szólt arról, hogy Nyugat-Európában templomokat bontanak le, zárnak be, alapítanak kávéházzá. – A herendi református templom kész, az építkezéshez szükséges források biztosításával az állam a könnyebb feladatot vállalta magára. A neheze az egyházé: hittel és lélekkel megtölteni a templomot. Megfordítani és megcáfolni a nyugat-európai paradoxont, minél több templom építéséhez lenne ereje az államnak.

Gulyás Gergely hangsúlyozta:


Hirdetés

a kontinens kultúráját nagymértékben hatja át a kereszténység. Magyarország továbbra is kiáll mindenkinek a szabad vallásgyakorlása mellett, elsők között emelte fel szavát az üldözött keresztények védelmében. Nekünk itt, Közép-Európa keleti felén is megvan a küldetésünk: az egykor volt Európát őrizzük a maga hitében és kultúrájában. Nehéz, de felemelő feladat

– mondta a miniszter.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy bár üldöznek, támadnak bennünket, a kereszténységet, hitünket vállalnunk kell. Az elmúlt évtized azt mutatja, hogy az emberekben van igény, törekvés a hitre – írta a Veszprém megyei hirportál.

 

Kiemelt képünkön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond az új herendi református templom felszentelési ünnepségén 2020. szeptember 13-án. MTI/Vasvári Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb