Kormányinfó: Tízezer milliárd forint a védekezésre

Gulyás Gergely kifejtette: mind a kórházi ágykapacitás, mind a szükséges számú lélegeztetőgépek, mind a maszk, a kesztyű és egyéb eszközök utánpótlása rendelkezésre áll, és korábban mobilkórház is épült.

Közölte azt is: a kormány az emberi élet védelmét tartja a legfontosabbnak, és nem a megbetegedések száma a legfontosabb mutató, de európai összehasonlításban ebben is jól állunk.

Szólt arról is, hogy bár péntekre ismét rekordmagas volt az új fertőzöttek száma, a halálozásoké azonban érdemben nem nőtt. Ezt a miniszter azzal indokolta, hogy a vírus ereje, virulenciája csekélyebb, mint tavasszal.

Gulyás Gergely közölte azt is: megkezdődött a nemzeti konzultáció eredményeinek értékelése. Abból is az derül ki, hogy a mindennapok fenntartása, a munkahelyek védelme vagy az iskolai oktatás fenntartása fontos az emberek számára.


Hirdetés

„Magyarországnak működnie kell, úgy, hogy közben mindent tegyünk meg az emberi élet védelmének biztosítása érdekében” – fogalmazott.

Így a cél nemcsak a lehető legtöbb ember egészségének védelme, hanem például a bölcsődék, óvodák, iskolák normál működésének fenntartása.

Közölte azt is: a járvány első hulláma elleni védekezés sikeres volt. Nyáron abban is mindenki egyetértett, hogy a legnagyobb veszély a vírus külföldről történő behurcolása. Ezért zárták le a határokat, a szigorú határellenőrzés pedig a jövőben is fennmarad – jelentette ki.

Magyarország az uniós tagállamok közül a munkavállalók számát tekintve is a lehető legkisebb veszteséggel élte túl az első hullámot – tette hozzá. Júniusban a munkanélküliek aránya 4,7 százalékos volt, míg az unió átlaga ekkor 7,7 százalékos. Júliusban 4 millió 460 ezer ember dogozott Magyarországon.

Gulyás Gergely elmondta azt is, mintegy 10 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, ebből sokat már elköltöttek, de még van pénzügyi eszköz a további intézkedésekhez.

Kiemelte: 791 milliárd forintot költöttek eddig a védekezésre és több mint 2 ezer milliárd forintot fordítottak a gazdaságra. A fizetési moratórium bevezetése 3 ezer milliárd forint értékű fizetési kötelezettség elhalasztásának lehetőségét jelentette, és a cégek kétharmada, a magánadósok több mint fele élt is a lehetőséggel.

2100 milliárd forintot tesznek ki a tőke- és garanciaprogramok, míg a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja 1500 milliárd forintot jelent.

Az első féléves gazdasági adatok jobbak az EU-átlagnál, de így is 6,1 százalékos recesszióba süllyedt a magyar gazdaság. Ezért fontos a gazdaság élénkítése, a munkahelyek megőrzése, valamint az együttműködés a társadalomban, ami lehetővé teszi a fegyelmezett védekezést és az ország működésének fenntartását – fogalmazott.

A minisztert kérdezték Gerald Knausnak, a Euro­pean Stability Initiative elnökének tevékenységével kapcsolatban, akit a kérdező „Soros György lobbistájaként” jellemzett. Gulyás Gergely szerint a kormánynak korábban ideológiai vitái voltak a Soros György által támogatott szervezetekkel, ez azonban 2015-ben, a migrációs válságkor megváltozott, azoknak a szervezeteknek a tevékenysége, amelyek a migrációt propagálják nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországnak.

Hozzátette:

Gerald Knaus tevékenységét nemzetközi színtéren végzi annak érdekében, hogy a magyar kormányt a lehető legszélesebb körben járathassa le, ennek az a mozgatórugója, hogy a magyar kormány továbbra is elutasítja a migrációt.

Arra a kérdésre, ajánlják-e a cégeknek az otthoni munkavégzés bevezetését, Gulyás Gergely közölte, szabad piacgazdaság van Magyarországon, így a cégek szabadon dönthetnek arról, milyen formában tudják megszervezni a munkát.

Mi azt semmiképpen nem szeretnénk és mindenkit az ellenkezőjére biztatunk, hogy leállítsa a termelést. Az a veszély, amely a gazdaság leállásából következhet, még az egészségügyi kockázatnál is lényegesen nagyobb lehet – hangoztatta.

A miniszter az idősek fokozott védelmére hívta fel a figyelmet. Szerinte nemzetközi statisztikák alapján a fiatalok megfertőződését 4-5 héttel követheti az idősek megbetegedése, ez pedig vezethet tragikus következményekhez.

Azt mondta, az idősek munkába járását „érdemes elkerülni”, továbbá a velük való kapcsolattartást is.

A fővárosi fenntartású Kamaraerdei Úti Idősek Otthonában történt koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatban elmondta, remélik, nem lesz egy újabb Pesti úti tragédia és arra kérik a fővárosi önkormányzatot tegyen meg ennek elkerülése érdekében mindent. Hozzátette:

a védekezés időszakában nem a politikai vitákat kell folytatni, egy fenntartónak kötelessége, hogy mindent megtegyen a védekezés érdekében. Ha ehhez az állam bármilyen segítséget nyújthat, akkor azt meg fogja tenni – jelezte.

A fővárosi Fidesz által javasolt 50 milliárd forintos, a járvány budapesti gazdasági károsultjait segítő csomagot helyeselte Gulyás Gergely. Elmondta, a magyar állam több ezer milliárd forintot költött a járvány elleni védekezésre, a gazdaság ösztönzésére.

Budapest az ország leggazdagabb önkormányzata, „ül 100 milliárd forinton”, az államnak hitelt kell felvennie, növelnie kell a hiányt a gazdaságot segítő intézkedésekhez – magyarázta. Szerinte Budapestnek ebben a ciklusban nincs is hitelvisszafizetési kötelezettsége sem.

Kérdésre válaszolva helyesnek tartotta a határok szeptemberben történt lezárását, a kormány azelőtt zárta le a határokat, hogy megugrott volna a fertőzések száma. Időben hoztuk meg a döntést – jelentette ki. Elmondta azt is, március óta nem változott a koronavírus-teszt elrendelésének protokollja.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva közölte, hogy a koronavírus-tesztek hatósági árának megállapításáról néhány napon belül döntenek. Hozzátette: olyan árat kell meghatározni, amelyen beszerezhető a tesztanyag, viszont nincs három-négy-ötszörös nyereség, mert most az üzleti szempontok érvényesítését háttérbe kell szorítani az egészséghez való jog érvényesítésével szemben. A miniszter egy újabb kérdésre megerősítette: biztos abban, hogy 30 ezer forintnál alacsonyabb lesz az ár.

A miniszter megerősítette azt is, hogy egyelőre az állami laborok ellátják a teszteléssel kapcsolatos feladatokat, de magánlaborokat is be tudnak vonni, ha szükséges, van erről szóló – még tavasszal kidolgozott – protokoll.

Az ingyenes influenzaoltással kapcsolatban a miniszter közölte: az oltóanyag beszerzése folyamatban van.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely közölte: egyetért Karácsony Gergely főpolgármester szándékaival, aki a maszkviselési szabályok szigorítását tervezi úgy, hogy akár 50 ezer forintos bírságot is kiszabhasson a közterület-felügyelet, ha valaki figyelmeztetés után sem hordja a maszkot.

Kérdésre válaszolva kijelentette: a jelenlegi betegszám, akiket orvosilag kell kezelni koronavírus miatt, nem ad okot műtétek elhalasztására.    

Egy másik kérdésre elmondta, a szükséges védőeszközök rendelkezésre állnak, olyan tartaléka van az államnak, például maszkból is, amely hetekre elegendő akkor is, ha nem vesz az ország egyet sem. Mérlegelik, hogy 14 napról 10 napra szállítsák le a karantén időtartamát több európai országhoz hasonlóan – mondta.

Azt is javasolta az iskolákat fenntartó tankerületek irányításáért felelős Klebelsberg Központnak, hogy teszteltesse inkább azokat a pedagógusokat, akik egy diák kontaktjai, és emiatt két hét karanténba kényszerülnek. Az államnak is olcsóbb, ha van két negatív teszt – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a bérvadászok jöhetnek-e Magyarországra, üzleti útnak számít-e a tevékenységük, a miniszter elmondta, az ORFK ezt nem értelmezi üzleti útnak.

Gulyás Gergely több kérdést kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE) kapcsolatban, amelyekre válaszolva leszögezte: a felsőoktatási átalakítás lényege az, hogy a kormány kivonul ebből a szektorból, így a kabinetnek nincs teendője a kialakult vitával kapcsolatban.

Nem aktív cselekvői, hanem nézői vagyunk eseményeknek – jelezte. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a kuratórium és a tiltakozó hallgatók közötti párbeszéd elindul, és a tanév is megkezdődhet. Mindenkinek ez az érdeke, eltekintve azoktól, akik politikai hisztériát akarnak kelteni itthon és szerte a nagyvilágban – fogalmazott.

A miniszter szerint a kuratórium tagjai saját területükön mind kiváló, elismert szakemberek, a kuratórium vezetője pedig az ország egyik legjobb rendezője, Vidnyánszky Attila. Éppen ezért meg kell adni a lehetőséget nekik arra, hogy legalább az első évben bizonyíthassák, jól képesek felügyelni az egyetem működését.    

Az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) 2019-es éves jelentésére vonatkozó kérdésre, miszerint egyetért-e a kormány a Magyarországra vonatkozó megállapításokkal, Gulyás Gergely közölte, a támogatások három százalékáról van szó. Szeretnék szakmai szinten, békés úton tisztázni a vitákat az EU-val – hangsúlyozta. Megjegyezte, nagyon sok uniós tagállam gyakorlata ugyanolyan, mint a magyar, és náluk mégsem tesz semmit az OLAF.

A harmadik negyedéves gazdasági teljesítményt firtató kérdésre Gulyás Gergely közölte, vegyes képet mutatnak az adatok, a kiskereskedelmi forgalom vagy a beruházások alakulása bizakodásra ad okot, de van, ahol azt látják, hogy továbbra is nehezen indul újra a gazdaság.

A Velencei-tónál, Sukoróhoz közel lesz a korábban a Hajógyári-szigetre tervezett Kovács Katalin Kajak-Kenu Sportközpont – mondta.

A Koszovó és Szerbia megbékélésével kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely annak a véleményének adott hangot, hogy az EU közös külpolitikája rendkívül gyenge lábakon áll, ami annak is eredménye, hogy az EU rosszul jelöli ki a célokat. Az EU is tehetett volna lépéseket Koszovó és Szerbia közötti megbékélés elősegítésére, de mégis az amerikai diplomácia kezdte ezt meg – jegyezte meg a miniszter, aki szerint az EU ezen a területen minimális aktivitást fejtett ki, amíg a bővítési biztost nem Várhelyi Olivérnek hívták.

(MTI)

Kiemelt képünkön Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter látható a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. szeptember 11-én. MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb