Történelmi pillanat: csángó tanfelügyelőt neveztek ki Moldvában

A pusztinai származású Nyisztor Margit szeptember 1-jétől foglalhatta el hivatalát, és kezdhette meg tevékenységét. Pogár László, a moldvai magyar oktatási programot szervező Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke

történelmi pillanatnak nevezte a magyar tanfelügyelő kinevezését.

Hozzátette: a magyar tanfelügyelő fog felelni minden, a magyar oktatást érintő szervezési kérdésért, a moldvai magyar oktatás iskolai és iskolán kívüli helyszínein végzett szakmai munkáért. A magyar oktatás mellett Nyisztor Margithoz fog tartozni Bákó megye többi kisebbségének az anyanyelvi oktatása is. Pogár László, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bákó megyei szervezetét is vezeti, kijelentette:

a kinevezett tanfelügyelő csángó emberként pontosan ismeri és érti a Bákó megyeiek helyzetét, így megfelelő érzékenységgel és odafigyeléssel tud majd eleget tenni feladatainak.


Hirdetés

Pogár László az MTI-nek nyilatkozva elmondta: tavaly 29 helyszínen mintegy 800 gyermekkel vették át a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől (RMPSZ) a moldvai magyar oktatási program szervezését. Most 34 helyszínen mintegy 1600 gyermekkel indulnak az iskolai és iskola utáni képzési programok. Hozzátette: a gyarapodáshoz az is hozzájárult, hogy ösztöndíj- és gyermekétkeztetési programot indítottak.

Pogár László elmondta: a szerda este is zajló módszertani felkészítő után dől el, hogy az oktatási programra jelentkező 16 új pedagógus közül hányan maradnak erre a tanévre Moldvában. Hozzátette: továbbra is keresik a jelentkezőket, és nemcsak pedagógusokra, hanem például hangszertanárokra is szükségük lenne.

MTI

(Kiemelt képünkön: Moldvai csángó gyermekek énekelnek a helyi magyar iskola udvarán 2010. szeptember 22-én, a romániai Magyarfaluban; Fotó: MTI/Kollányi Péter)

'Fel a tetejéhez' gomb