Koronavírusos nigériaiak támadtak egy kórház személyzetére Rómában

A két nigériai férfit és a társaságukban lévő nőt előzőleg a főváros közelében lévő fogadóközpontból szállították a római Celio katonai kórházba, a Covid-19 járvány fertőzöttjeinek a kezelésére kijelölt központba. Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből. Megtámadták a kórház személyzetét és néhány ott szolgálatban lévő katonát, ütlegelni és harapni kezdték ez utóbbiakat. Csupán néhány könnyebb sérülést okoztak, de ezután rögtön feljelentették őket hatósági személy elleni erőszak miatt.

Bár nem történt súlyos sérülés, az eset olaj volt a tűzre a migráció kérdéséről Olaszországban jelenleg folyó éles belpolitikai vitában. Matteo Salvini, a Liga vezetője az ügy kapcsán keményen bírálta a kormányt, amely szerinte „semmibe veszi a migránskérdés súlyosságát”.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció, azon Európába igyekvő illegális bevándorlók partra szállás után koronavírustesztre várnak a szicíliai Pozzallo kikötőjében 2020. július 31-én. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Francesco Ruta


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb