Beiktatták hivatalába Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét


Hirdetés

Az ünnepélyes szentmisét a koronavírus-járvány miatt Romániában érvényes korlátozások miatt szűkebb keretek között mutatták be, a szervezők arra biztatták a híveket, hogy ne szervezzenek zarándoklatot, hanem a médiában kövessék a püspökszentelést.

A liturgiát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrálta, aki püspökké szentelte Kerekes Lászlót. Társszentelői Jakubinyi György gyulafehérvári nyugalmazott püspök és Tamás József nyugalmazott segédpüspök voltak. A ceremónián részt vettek a romániai püspöki konferencia tagjai, így a romániai római katolikus és görögkatolikus egyházak püspökei is.


Hirdetés

Kovács Gergely homíliájában elmondta, Kerekes László jelmondatául Péter vallomását választotta, aki Jézus háromszori kérdésére is megerősítette,

„Uram, te tudod, hogy szeretlek”. „Ezt a vallomást választotta jelmondatául László atya, aki a nagy teherrel járó szolgálatot engedelmesen elfogadta a szentatya kezéből” – mondta az érsek.


Hirdetés

Kerekes László szavait idézte, aki egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a püspöki szolgálat nem szólista szerep, hanem a szeretetről és az egységről szól. Az érsek rámutatott: ennél nemesebbet, többet nem kívánhat, mint a szeretetben és egységben, a gondokat megosztva szolgálni Istent és az ő népét.

Az érsek felidézte Ferenc pápa szavait is, aki egy tavalyi püspökszentelésen elmondta, hogy a püspökség szolgálatot és nem méltóságot jelent.

A pápa arra buzdította a püspököket, hogy mindig közelségre törekedjenek, mindenekelőtt álljanak közel Istenhez az imádságban, legyenek közel papjaikhoz és a néphez, és ne felejtsék, hogy ők maguk is a nyájból lettek kiválasztva.


Hirdetés

Az érsek azt kívánta a segédpüspöknek, hogy mindig szeretettel vigyázzon az egész nyájra, és viselje gondját az Atya nevében.

Kerekes László szentszéki tanácsos 2004 óta mostanig a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosa volt.

1968-ban született Kézdivásárhelyen, tanulmányait Gelencén kezdte, Kézdivásárhelyen folytatta, 1986-ban érettségizett a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában. 1987-ben megkezdte filozófiai és teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, 1990-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként folytatta és fejezte be 1992-ben. 1993 májusában szentelték pappá a gelencei Szent Imre-templomban. 1994-ben kánonjogi licenciátust, majd 2004-ben egyházjogi doktorátust szerzett az ottawai Szent Pál Egyetemen.

Huszonhat évnyi papsága alatt sokféle pasztorális feladatkörben szolgált.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása Kerekes László püspök Facebook oldala.

'Fel a tetejéhez' gomb