Pozitív lett Hollik István koronavírus-tesztje

Azt írta: hétfőn és kedden rosszul érezte magát, ezért a következő napok találkozóira és elsősorban a Tranzit közéleti évadnyitóra figyelemmel azt tartotta felelős magatartásnak, ha tesztelteti magát. Miután tesztje pozitív lett, elővigyázatosságból minden programot lemondtak, Hollik István pedig azonnal karanténba vonult.

Hozzátette, múlt szombaton részt vett egy magánrendezvényen, s onnan is – a szabályok szerint – leadta minden kontaktját a hatóságok felé. Ez érint több kormánypárti politikust is.

Kitért arra is, hogy a nyáron nem járt külföldön és minden szabályt betartott. „Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől” – szögezte le.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta: a karantén szabályait betartva dolgozik tovább.


Hirdetés

Hollik István a bejegyzésében köszönetét fejezte ki a járványügyi szakemberek profi, gyors és együttműködő munkájáért.

Otthoni karanténba került Kovács Zoltán, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára és Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője – tájékoztatta a KTK csütörtökön az MTI-t.

    A politikusok egy hétvégi rendezvényen találkoztak Hollik Istvánnal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával, akinél később koronavírus-fertőzést mutattak ki – tartalmazza a közlemény.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb