Utolsó szava az volt: Jeruzsálem
A királyi hatalom megszilárdítása érdekében folytatta a lázadó főurak és az angolok elleni harcokat. 1244-ben maláriát kapott, s megfogadta, hogy gyógyulása esetén hadjáratot vezet a Szentföldre. A betegséget túlélte, s
1248-ban megindította a hetedik, utolsó nagy keresztes hadjáratot.
Egyiptomban szállt partra és sikerült bevennie a Nílus deltájában fekvő Damiettát, de a járványok tizedelte sereg a közeli El-Manszúra mellett megsemmisítő vereséget szenvedett a mamelukoktól. Maga Lajos is fogságba esett és csak hatalmas, Franciaország éves bevételének egyharmadát kitevő váltságdíj ellenében szabadult. Ezután még a Szentföldön maradt, a szíriai keresztény városok megerősítésén munkálkodott, s renoméját némileg helyreállítva 1254-ben tért haza.
Kudarcáért az országában elharapózott, Istennek nem tetsző dolgokat okolta, ezért átfogó változtatásokba kezdett. 1254-ben kiadta a Grande ordonnance-t (Nagy rendelet), amit a következő két évben újabb és újabb parancslevelek követtek. Lajos megreformálta az igazságszolgáltatást, királyi biztosokat nevezett ki, megteremtette a parlament intézményének alapjait.
Szigorú büntetéseket szabott ki a prostitúcióra, fellépett a szerencsejátékok és az uzsora ellen, felülvizsgáltatta a peres ügyeket, a jogtalanul birtokukat vagy jogaikat vesztetteket kárpótolta, alattvalóinak ügyeiben – rangra való tekintet nélkül – személyesen is ítélkezett.
Korlátozta a főurak hatalmát, betiltotta a tartományurak magánháborúit és az istenítéleti párbajokat. 1259-ben békeszerződést írt alá a jelentős franciaországi birtokokkal rendelkező III. Henrik angol királlyal, aki Lajost hűbérurának ismerte el. 1263-as pénzreformjával stabilizálta a pénzt, kötelezővé tette a királyi érmék használatát, 1266-ban bevezette a sokáig használt, értékálló tours-i garast.
Jelentős összegeket fordított a kultúra felvirágoztatására. Párizsi palotája területén megépíttette a Sainte-Chapelle-t, a gótikus építészet gyöngyszemét, hogy méltó helyen tartsák a II. Baldvin konstantinápolyi latin császártól hatalmas summáért megvásárolt, Krisztusnak tulajdonított töviskoszorút és a Szent Kereszt egy darabját. Támogatta gyóntatóját, Robert de Sorbont a róla elnevezett párizsi egyetem, a Sorbonne megalapításában, az ő biztatására született az első nagy enciklopédia, a Speculum maius.
Uralkodása alatt Franciaország kulturális, gazdasági és politikai téren is virágkorát élte, a keresztény lovagkirály eszményképének tartott uralkodót az egész nyugati keresztény világban tisztelet övezte.
Első volt az egyenlők között, Európa uralkodói többször kérték közbenjárását vitás ügyeik rendezésére.
IX. Lajos 1270-ben hatvanezer fős sereg élén indult második keresztes hadjáratára a tuniszi emír ellen. A júniusban, a legnagyobb hőség idején partra szálló lovagok elfoglalták Karthágót, majd ostrom alá vették Tuniszt, de a táborban járvány tört ki. Maga Lajos is megbetegedett, s 1270. augusztus 25-én – feltehetően vérhasban – meghalt,
utolsó szava a legenda szerint „Jeruzsálem” volt.
Belső szerveinek egy részét a helyszínen temették el, urnába zárt szívét a palermói Monreale katedrálisban őrzik. Holttestéről – a korabeli higiéniai követelményeknek megfelelően – a mos teutonicus temetkezési szokás szerint főzéssel eltávolították a húst, s csak csontjait szállították vissza Párizsba, ahol a Saint Denis székesegyházban temették el. Aranyozott sárgaréz sírkövét a francia vallásháborúk idején beolvasztották, földi maradványait eltüntették, csupán egy ujja menekült meg.
A mélységesen hívő, szigorú erkölcsű uralkodó karitatív intézményeket (így Párizsban vakkórházat) alapított, bőkezű adományokkal segítette a rászorulókat. Palotájában naponta száz szegény embernek adtak ételt, gyakran személyesen szolgálta ki „vendégeit”. Alattvalói már életében szentként tisztelték, s VIII. Bonifác pápa 1297-ben hivatalosan is a szentek sorába emelte. Ő lett a francia monarchia, a francia katonák, a gomböntők, a harmadik rendi ferencesek, a kőfaragók, a szobrászok és a márványcsiszolók védőszentje, ünnepét augusztus 25-én tartják.
(MTI)
