Újbuda önkormányzatát is megszabadította a szivárványos zászlótól Novák Előd

A párt alelnöke arról számol be: panaszt nyújtott be a jegyzőnek, hogy önkormányzati képviselőként is kirekesztik őt az önkormányzati intézményből világnézeti okok miatt, ugyanis a homoszexualitástól a pedofíliáig féltucatnyi devianciát propagáló rendezvénysorozat házirendje szerint a más véleményt képviselők nem vehetnek részt az eseményeken.

„Az ország ötödik legnagyobb önkormányzata, Újbuda is garázdaságot kimerítő módon felvonta a sokakban megbotránkozást keltő LMBTQP-zászlót, ezért helyi önkormányzati képviselőként kötelességemnek éreztem a törvényes rend helyreállítását a szivárványos lobogó levonásával és eltüntetésével”

– jelentette ki Facebook-oldalán közzétett írásában. Hozzátette, egyúttal elvárja a garázda elkövetők rendőrségi előállítását. Novák Előd emlékeztet arra, hogy a Dr. Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat állásfoglalása is rögzíti: „A balliberális városvezetés e kártékony és kihívóan közösségellenes mozgalom szimbólumát a patinás önkormányzati középületünkre a fővárosi polgárok normalitáspárti többségének meggyőződését, érzületét súlyosan sértő módon, megbotránkozást kiváltva és a helyi közakarat ellenében helyeztette ki. Ezzel minimum a garázdaság szabálysértését követték el”.

A szivárványos zászlókból szerencsére nem csak a jobboldali politikusoknak kezd elegük lenni. Rádi Károly 11. kerületi DK-s önkormányzati képviselő Facebook-odalán azt posztolta:


Hirdetés

„Fehér vagyok, hetero, így férfi létemre egy nővel élek, autóval járok és csakis az Isten előtt térdelek le. Lassan kitiltanak a »Mindenki« Budapestjéről”.

 

Forrás: Novák Előd és Rádi Károly Facebook-oldala

Bocsánatot kérek, Főpolgármester Úr!

Bocsánatot kérek, Főpolgármester Úr!

'Fel a tetejéhez' gomb