XVI. Benedek súlyosan megbetegedett bajorországi útja után

A lap Peter Seewaldra, a visszavonult katolikus egyházfő életrajzírójára hivatkozva azt írta, hogy a 93 éves vallási vezető övsömörben szenved azóta, hogy visszatért Rómába. A vírusfertőzés XVI. Benedek arcát érinti, és erős fájdalmakkal jár.

Seewald, aki többször készített terjedelmes interjút az emeritus pápával, szombaton nyújtott át neki egy példányt életrajzából. Találkozásukkor a vallási vezető bizakodó volt, és arról beszélt, hogy újra nekifog az írásnak, ha javul az állapota. Azonban Seewald szerint az emeritus pápa egészsége meglehetősen törékeny. Bár memóriafunkciói rendben vannak, hangja erőtlen és alig hallható.

XVI. Benedek júniusban négynapos látogatást tett haldokló fivérénél Regensburgban. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta Olaszországot, amióta 2013-ban lemondott. Bátyja, Georg Ratzinger július 1-jén hunyt el 96 éves korában.

XVI. Benedek – született Joseph Ratzinger – visszavonulása óta a Mater Ecclesiae nevű vatikáni kolostorban él. 2005-ben választották pápává Szent II. János Pál utódjaként. Az elmúlt hatszáz évben ő volt az első katolikus egyházfő, aki lemondott. Utódjává Ferenc pápát választották.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünkön kerekesszékben tolják ki egy buszból a Vatikánvárosból érkező XVI. Benedek nyugalmazott pápát, aki beteg testvérét, Georg Ratzingert látogatja meg a németországi Regensburgban 2020. júnus 18-án. MTI/AP/DPA/Armin Weigel

'Fel a tetejéhez' gomb