Amíg nincs vakcina, csak az eddigi módon lehet védekezni

Az infektológus úgy vélekedett, hogy Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok, de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, és ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.

„Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám, és meg kell akadályozni, hogy több legyen”

– hangsúlyozta.

Hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben.


Hirdetés

Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa látható rendkívüli sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetirodában 2020. március 4-én. MTI/Kovács Attila

'Fel a tetejéhez' gomb