Már templomban is házasodhatnak a melegek Észak-Írországban

Az Egyesült Királyság kormánya közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy a házasság és élettársi kapcsolatra vonatkozó észak-írországi törvények változnak. 

„2020. szeptember 1-étől a templomok vezetőségének engedélyével azonos nemű párok is köthetnek vallásos házasságot az egyház keretein belül” – számolt be róla a Hitrádió. Mint írták, a törvény kimondja, hogy a klérusokat és gyülekezeteket nem lehet majd melegpárok esküvőjének megtartására rákényszeríteni.  A leghamarabb szeptember 29-én lesz lehetősége az ír melegpároknak vallási szertartásra.

A legtöbb vallási felekezet egyébként ellenzi a melegházasságot Észak-Írországban.

A kormány hivatalos közleményéből az is kiderül, hogy 


Hirdetés

„A törvény megvédi azokat a vallási tagokat, hivatalos személyeket, akik részt vesznek melegpárok esküvőjén, vagy megtartják azokat, sőt azokat sem érheti diszkrimináció, akik az egyház tagjaként melegházasságban élnek. Azonban ha papok, vagy az anglikán / katolikus egyház tagjai visszautasítják a meleg esküvők megtartását, azzal törvénytelen módon nem diszkriminálnak.”

Az Ír Egyház, a Metodista és a Presbiteriánus Gyülekezet más katolikus közösségekkel együtt ellenezte a lépést.

„A keresztény egyház tagjaiknét és hívőkként továbbra is azt gondoljuk, hogy a házasság egy nő és egy férfi között köttethet meg. Mi a történelmi, általános, ortodox keresztény tanítást fogadjuk el a házassággal kapcsolatban, és egyébként ez a bibliai nézet a legnépszerűbb világszerte az országokban. Folyamatosan ellenezzük a házasság fogalmának újragondolását és élünk azon jogainkkal, hogy megtagadjuk a melegpároktól a vallásos esküvői ceremóniák megrendezését” – számolt be az üggyel kapcsolatos véleményéről a Presbiteriánus Gyülekezet gyűlésekért felelős vezetője, Daniel Kane lelkész.

Forrás: Hitrádió

'Fel a tetejéhez' gomb