Erős abortuszpárti üzenet Hollywoodból

A színésznő nyilatkozata most újra fókuszba került, az Amo Mama nevű blog szemlézte meglehetősen vitatható nyilatkozatát. A kétezres évek elején feltűnt tévésztár aktív résztvevője volt az abortuszpárti mozgalmaknak, miután úgy döntött, nyilvánosságra hozza fiatalkori abortuszainak történetét. A mai napig azt állítja, soha egy pillanatra nem bánta meg, hogy kétszer is elvetette gyermekét.

„Nem nézek vissza és gondolkodom azon, hogy Istenem, de jó lenne nekem az a gyerek”

– fogalmazott Handler, akinek első abortusza 16 éves korában volt. Elmondása szerint nem volt jó kapcsolata a szüleivel és egyfajta lázadásként élte meg azt, hogy védekezés nélkül volt együtt akkori barátjával.

„Azt gondoltam, miért is ne lehetne nekem gyerekem? Talán ikrek lesznek és akkor rímelő neveket adok nekik! Természetesen abban a korban ez nevetséges ötlet volt, mint ahogyan az is, hogy egyedül nevelem majd fel őket, amikor néha éjjel a hazavezető utat sem találtam. A szüleim ezt felismerve életükben először viselkedtek úgy, ahogy szülőkhöz illik és elvittek a Planned Parenthoodhoz”- mesélt az esetről a híresség, aki később ismét teherbe esett. Ekkor már nem a szülei kényszerítették arra, hogy elvetesse a gyermekét, maga ment abortuszra, amiért 230 dollárt fizetett.


Hirdetés

Miközben az abortuszt népszerűsíti, maga sem veszi észre, milyen súlyos dolgokat mond: „Ironikus, de amikor abortuszom volt, végre úgy éreztem, a szüleim törődnek velem És amikor vége volt, minden lehetséges módon megkönnyebbültem.” Handler egyébként most, évtizedekkel később sem akar gyermeket vállalni. Nemrég egy sor nyilvános kijelentést tett Netflix-műsorában, „A gyerek nem olyan nagy szám” – felkiáltással, hogy igazolja döntését. Később egy Seth Meyers-el készült interjúban ironikusan beszélt arról, hogy két hónapot töltött el testvérével és annak gyermekeivel, ami után rájött, hogy egyik legnagyobb erőssége, hogy nincs gyereke.

Tragikus, hogy éppen ő mondja ezt, akinek már kétszer is megadatott, hogy gyermeket szülhessen, ám nem élt ennek lehetőségével. Üzenete vajon milyen hatással van az őt a képernyőkön néző tinédzser korosztályra? 

 

(Forrás: Amo Mama, Lifenews.com)

Kiemelt képünk forrása: Flickr.com

'Fel a tetejéhez' gomb