Megújul és közösségi épülettel bővül a pasaréti ferences templom

Felújítják a főváros II. kerületében a pasaréti ferences templomot és új közösségi házat építenek mellé. Az építkezés a kormány 1,8 milliárd forintos támogatásából valósul meg, az új épület kivitelezési szerződését hétfőn írták alá Budapesten.

Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a kormány örömmel támogat olyan egyházi kezdeményezéseket, amelyek a tágabb közösséget szolgálják.

Hozzátette: a járványhelyzetben megtapasztaltuk, mennyire fontosak az emberi közösségek és az emberi élet, a kormány ezért is tartja kiemelt feladatának az egyházi közösségek támogatását, a hitélet erősítését – mondta a miniszter.

A tárcavezető arról is beszélt:

a ferences közösség a Pasaréten óvodájával, idősek otthonával több szálon is segíti a II. kerületben élők közösségét.

Dobszay Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnök-helyettese azt mondta: a ferences lelkiség fontos része a közösségalkotás; az épülő közösségi ház is ezt a közösségépítő munkát segít majd.

Úgy fogalmazott:

„Az új épület nem minket szolgál, hanem rajtunk keresztül másokat.”

Gerencsér László, a közösségi ház kivitelezésével megbízott Laterex Kft. főtulajdonosa ismertette: a négyszintes épület egy régi, rossz állapotú villa helyére épül. Stílusában igazodik az 1930-as években épült templomhoz és térhez. A földszinten egy 180 ember befogadására alkalmas terem, játszóhelyiség, az első emelten kápolna és egy kisebb terem lesz, a második szinten hittanszobákat alakítanak ki, az alagsorban pedig az épület kiszolgálóhelyiségei kapnak helyet.

A ház a tervek szerint 2021 júniusára készül el.

Kálmán Peregrin, a pasaréti templom plébánosának tájékoztatása szerint a fejlesztés teljes egészében kormányzati támogatásból valósul meg, az 1,8 milliárd forintból a templom felújítása és a közösségi ház építése mellett felújítják a plébániát és a rendházat is.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Sztankov Attila, a Laterex Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója és Berhidai Piusz, a magyarországi ferencesek tartományfőnöke aláírja a pasaréti ferences templom és a mellé épülő új közösségi ház kivitelezésének szerződését a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnökségén a főváros II. kerületében 2020. július 20-án. MTI/Illyés Tibor

Iratkozzon fel hírlevelünkre