Magyarország a sikeresen védekező európai országok egyike

Az európai egészségügyi miniszterek virtuális informális találkozója Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter meghívására, a német EU-elnökség szervezésében valósult meg. A tanácskozáson szó esett a COVID-19 járvány eddigi kezelésének tanulságairól, ECDC szerepének megerősítéséről, a gyógyszerekhez való hozzáférésről, valamint tájékoztatás hangzott el az európai egészségügyi digitális adattér aktuális helyzetéről és az uniós közös beszerzési eljárással kapcsolatos tárgyalások állásáról is.

A Magyarországot képviselő Horváth Ildikó, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára üdvözölte az ECDC megerősítését célzó elnökségi kezdeményezést és az evidencia-alapú, időben reagáló, tudományos értékeléssel támogatott európai együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Mint elmondta: a fertőző betegségek elleni küzdelem továbbra is jelentős kihívás marad. Átfogó képet kell kapnunk az összes EU-intézmény és ügynökség szerepéről. Amit már láthatunk, hogy az információáramlás és a tapasztalatcsere több mechanizmuson és csatornán keresztül zajlott, ezért a koordináció, az egycsatornás kommunikáció elkerülhetetlen lenne az adatszolgáltatási követelmények csökkentése és a párhuzamosságok kiküszöbölése érdekében – emelte ki az államtitkár.

Mindezek fényében Magyarország kész közreműködni az ECDC mandátumának újragondolásában.


Hirdetés

Az európai gyógyszerstratégiával kapcsolatban Horváth Ildikó hangsúlyozta: a biztonságos gyógyszerellátás európai biztosítása kiemelt fontosságú. Csökkentenünk kell a harmadik országbeli gyártásnak való kitettségünket, és erre a célra ösztönzőket kell alkalmazni nemcsak a gyártók, hanem a nagykereskedők számára is.

Hatékony ellenőrzési együttműködésre van szükségünk a nem megfelelő gyógyszer-hatóanyag elleni fellépéshez.

Ebben a tekintetben mérlegelnünk kell egy kiterjesztett, gyors riasztási rendszer létrehozását, amely túlmutat a gyártási problémákon. Az oltóanyaggyártás kapacitásait szintén meg kell növelni a helyi előállítást is magába foglaló tagállamok közötti együttműködés révén.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb