Előbb kaphat egészséges méhet egy transznemű, mint egy meddő nő?
Hajmeresztő ötlettel rukkolt elő Christopher Inglefield plasztikai sebész, a nemátalakító műtétek specialistája: úgy gondolja, nincs messze az az idő, amikor a férfiból nővé operált páciensek végre gyermeket is szülhetnek majd. Az ügyfeleivel a Twitteren félmeztelenül pózoló orvosnak vélhetően eddig sem voltak különösebb erkölcsi aggályai, ám most egy újabb bugyrát nyitotta ki az LMBTQ-mozgalmak Pandóra szelencéjének.
Meet Dr Christopher Inglefield the lead surgeon at London Bridge Plastic Surgery. This is the gentleman that made me the happiest man alive and gave me the opportunity to have a chance at life following my depression from my gender dysphoria. #TransformationStreet pic.twitter.com/lauYXYMou1
— Lucas Parker (@LucasParker96) January 20, 2018
Bár csak nemrég jelentették be, hogy az eljárás egyáltalán lehetséges, és méh eredetű meddőségi problémák esetén is van remény arra, hogy valaki méhátültetéssel gyermeket hozzon a világra (Brazíliában már meg is született az első ilyen kisbaba), Inglefield rögtön megragadta az alkalmat, hogy nagyobb hírnevet, illetve újabb pácienseket szerezzen magának a korábban megvalósíthatatlannak tűnő álom felvillantásával. Nyilván tisztában van vele, hogy a dolognak azért vannak anatómiai akadályai – de ez az apróság szerinte kiküszöbölhető, és így nem is tántorítja el őt attól, hogy ezzel a lehetőséggel kampányoljon…
Mr Inglefield spoke to @CosmopolitanUK about the possibility for trans women to be able to carry their own child in the future. https://t.co/ZBImOkx004
— The London Transgender Clinic (@TransClinicUK) July 3, 2020
Túl azon az aprócska tényen, hogy biológiai nemünk fogantatásunk pillanatában eldől, ezzel együtt pedig az is, lesz-e képességünk arra, hogy gyermeket hozzunk világra, érdemes azokat a további szempontokat is megfontolni, amelyek felmerülhetnek, ha valóban engedélyeznék az egyelőre még a nők számára is csupán bizonyos országokban és csak korlátozottan hozzáférhető (illetve nem is mindig sikeres!) eljárást.
Kik számára lesz elérhető a minden bizonnyal költséges műtét? Elsőbbséget élvez-e majd a donorlistán egy olyan asszony, aki cisznemű, azaz semmilyen más akadálya nincs annak, hogy gyermeket szüljön? Lesz-e az örökbefogadások esetében szokásoshoz hasonló pszichológiai vizsgálat, melynek során eldöntik, mennyire sérült lelkileg az az ember, aki transzneműként éli az életét, s az eljárás által most lehetőséget kap egy gyermek felnevelésére? Kinek a méhét lehet majd megkapni? És hogyan akadályozzák meg azt, hogy a sajnálatos módon már most is virágzó szervkereskedelem lecsapjon a kínálkozó piaci résre?
Hány szegénységben élő, harmadik világbeli asszony kényszerül majd rá, hogy családja boldogulása érdekében pénzzé tegye saját nemi szervét – a méhét?
És végezetül: mi lesz a család már amúgy is komoly támadásoknak kitett intézményével, ha ezentúl valóban elég lehet két férfi egy gyermek „létrehozására”?
És lesz-e visszaút, ha már kinyitottuk azt a bizonyos szelencét?
