Megdöbbentő adatok: több áldozata van az abortusztörvénynek, mint a koronavírusnak Írországban

A Magyar Kurír cikkéből kiderül, hogy a minisztérium jelentése a 2019-ben végrehajtott önkéntes abortuszokat veszi számba, és a terhességmegszakítások okait is részletezi: huszonnégy magzatot vetettek el egészségügyi okból, százat pedig amiatt, mert olyan állapotot tapasztaltak a várandósság alatt, amely esetlegesen a magzat halálához vezethetett volna. S ott van az a 6542 magzat, akit a várandósság elején abortáltak…

Az ír püspöki konferencia életvédelmi bizottsága felhívja rá a figyelmet: „Egyáltalán nem létezik semmilyen erkölcsi igazolás arra, hogy úgy döntsünk, egy gyermeknek meg kell halnia azért, mert súlyos az egészségi állapota”. Az indok nélküli abortuszokról szólva pedig így fogalmaznak:

„Nem ismerhettük meg őket személyesen, de mindegyikük egyszeri és értékes emberi lény volt. Nem az ő hibájuk, hogy nem a megfelelő körülmények között, vagy túl korán fogantak meg. Ahogy arról sem tehetnek, ha a fogantatásuk szexuális erőszak eredménye volt, és arról sem, ha a szüleik nem kapták meg azt a támogatást, amely segítette volna őket az új élet elfogadásában.”

A főpásztorok szerint ezek az adatok a 2018 májusi ír népszavazás következményei, amikor is az írek 66,4 százaléka úgy döntött, hogy „a megszületendő gyermekek alkotmányos védelmének eltörlését választja”.

A Magyar Kurír arról is beszámol, hogy a püspöki testület szerint ezek a számok ismét megtérésre szólítják az egyes embereket, az állami intézményeket és a társadalmat egyaránt. Ezért arra kérnek minden hívőt, hogy figyeljen oda azoknak a nőknek a szükségleteire, akik terhességük miatt nehéz helyzetben vannak, és támogassák az élet védelmét segítő szervezeteket. Az elmúlt év 6666 áldozatával kapcsolatban pedig „csendes, személyes fájdalomról” beszélnek, és arra hívják az abortusz miatt szenvedőket, hogy éljenek az Egyház lelki, szentségi és pasztorális támogatásával.

'Fel a tetejéhez' gomb