Jól megtervezett lépésekkel megerősödve kerülhet ki a járvány okozta válságból az ország

Kiemelte: ezt a célt szolgálják a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései, az idei és a jövő évi költségvetésben létrehozott hasonló elnevezésű alapok forrásai egyaránt, valamint azok a mostanihoz hasonló stratégiai együttműködési megállapodások, amelyeket a kormány az elmúlt években írt alá.

Európa második legnagyobb bútorkereskedelmi lánca, az MMXH Kft. a megállapodással hosszú távra tervezi a magyarországi jelenlétét, folyamatosan bővíti a beruházásait, ahogy a magyar beszállítók körét is. A cég részt vesz a duális képzésben, a jövőben magyarországi kutatás-fejlesztést is megvalósíthat – ismertette a tárcavezető.

A kormány 2012-ben döntött arról, hogy más szintre emeli az együttműködést a vállalatokkal, ekkor indultak a stratégiai megállapodások – emlékeztetett Varga Mihály. Rámutatott arra, hogy ezekkel a megállapodásokkal mindenki nyert: a nagyvállalatok, amelyek bővítették a magyarországi termelésüket, nyertek a munkavállalók, azóta jelentősen bővült a létszám, és nyertek a kkv-k, amelyek beszállítói lettek ezeknek a cégeknek.

Ugyanígy nyert a magyar gazdaság is, a létrejött együttműködések hozzájárultak a magasabb gazdasági növekedéshez és a gazdasági szerkezet átalakulásához.


Hirdetés

Varga Mihály idézte a cég nyilatkozatát a megállapodásból, miszerint kivétel nélkül magyar vállalatokkal működtek együtt a magyarországi beruházásaik során, a tervezéstől a megvalósításig.
Ismertette: az MMXH Kft. dinamikus fejlődésen ment keresztül az elmúlt tíz év során, 10 MömaxX, és 7 Möbelix áruházat üzemeltetnek. A közeljövőben újabb beruházásokat terveznek több magyarországi nagyvárosban, így új áruházat nyitnak Székesfehérváron, Veszprémben, Szombathelyen és Békéscsabán. Nagytarcsán pedig már épül 8,2 milliárd forintos beruházásból az új logisztikai központjuk. Közlése szerint mintegy 50 dolgozóval bővül a létszám minden új áruházban, a központban pedig 150-200 munkavállalóval nőhet a létszám.

A pénzügyminiszter szólt arról, hogy

a világjárvány miatt Magyarországon jelenleg a gazdaság újraindítása zajlik, amelyet szorosan nyomon követnek a gyors reagálás érdekében a tárca munkatársaival.

Emlékeztetett: a Gazdaságvédelmi akciótervben a GDP 20 százalékát elérő forrásokat biztosítanak a gazdaság újraindításához, a munkahelyek megtartásához, és a munkahelyteremtéshez. Mindebben komoly szerepe lesz a stratégiai partnereknek, és a magyarországi nagyvállalatoknak – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a most aláírt megállapodás hozzájárul a cég tevékenységének bővítéséhez, további fejlődéséhez, és a magyar gazdaság további sikereihez.

Simonyi András, az MMXH Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a jövőben minél több tartalommal tervezik megtölteni a keretet jelentő megállapodást. A megállapodás feltételeinél a bizalom és az együttműködés szándéka fontosabb a cégnek, mint az egyezmény kerete – jelezte. Családi vállalkozásként beszállítóikkal és a munkatársaikkal is erre, azaz a bizalomra épül a kapcsolatuk. Közölte: mintegy 70 milliárd forintot költöttek az elmúlt 10 évben fejlesztésre Magyarországon.

A következő 3-4 évben ezt jóval meghaladó beruházást valósítanak meg. Az új áruházak megnyitásán túl – amelyekre már van építési engedélyük – bármely más, 50-60 ezres vidéki nagyvárosban készek gyártói kapacitásokat, vagy kiszolgáló központokat megvalósítani. Jelenleg 700 dolgozót foglalkoztatnak, és 1200 csoporthoz tartozó munkavállalójuk van, néhányan 30-40 éve dolgoznak a cégnél. Beszállítói partnereik közé minél több magyar gyártót, céget szeretnének bevonni – közölte Simonyi András.

MTI

(Kiemelt képünkön: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán a Pénzügyminisztériumban 2020. június 30-án. Fotó: MTI/Soós Lajos)

'Fel a tetejéhez' gomb