Ausztria megkettőzi az ellenőrzést keleti határain

Az osztrák kormányfő azt is tudatta, hogy az új típusú koronavírus megszaporodott esetei miatt utazási figyelmeztetést adnak ki Romániára, Bulgáriára és Moldovára, és annak, aki ezekből az országokból érkezik, 14 napra karanténba kell vonulnia. A szabályt megszegőket akár 1450 euróra is büntethetik – tette hozzá. Kurz egyben felszólította a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne utazzanak ezekbe az országokba. Arról is beszámolt: 170 olyan esetről van tudomásuk, amikor külföldről, főként valamelyik nyugat-balkáni országból visszatérők hozták be a fertőzést Ausztriába.

A határellenőrzések szigorítása kapcsán ismertette: a magyar-osztrák, illetve a szlovén-osztrák határon elsősorban a beutazókat ellenőrzik, különös tekintettel a nyugat-balkáni országokból visszatérőkre. A feladatra 1800 rendőrt vetnek be – tette hozzá. Kurz emlékeztetett, hogy a közelmúltban az új fertőzések számának napi növekedése több alkalommal is meghaladta a százat. Hangsúlyozta: a veszély még nem múlt el; helyi szinten gócpontok alakultak ki, és ezekre ott helyben kell reagálni – szögezte le, utalva a Felső-Ausztriában ismét bevezetett szigorításokra. Felső-Ausztriában csütörtöktől a nyilvános zárt helyeken, így az üzletekben ismét kötelező lesz a maszk viselése.

 

(MTI)


Hirdetés

Kiemelt képünkön Sebastian Kurz osztrák kancellár egy bécsi sajtótájékoztatón vesz részt 2020. június 16-án. MTI/AP/Ronald Zak

'Fel a tetejéhez' gomb