Meghalt a Bethlenek utolsó marosvásárhelyi leszármazottja - Vasárnap.hu

Meghalt a Bethlenek utolsó marosvásárhelyi leszármazottja

A Bethlenek utolsó marosvásárhelyi leszármazottja egész élete során őrizte családja történetét visszaemlékezései által. A család főúri életének az 1944-es menekülés vetett véget, amikor a Mezőmadarason található kerezsdi birtokot a helyiek támadásai miatt el kellett hagyniuk. Életét a népi értékek gyűjtésének szentelte, emellett a nyelvoktatás biztosította számára a megélhetést.

Könyvkötő műhelyt is alapított, melyben többek közt azt az immáron családi ereklyének mondható könyvet is bekötötték: Bethlen Farkas művét az 1600-as évek végéről, amely a magyarok addigi történelmét foglalja össze. Gróf Bethlen Anikóról a Mentor Könyvek Kiadó Emberek-Életek sorozatában könyv is megjelent.

Amíg a családnak volt pénze, igyekeztek a második világháború utáni fosztogatásokban tönkretett kerezsdi családi kastélyt valamelyest helyrehozni. Végül felvették a kapcsolatot Böjte Csabával, és 2014-től a Szent Ferenc Alapítvány gondozásába került az épületegyüttes.

Anikó nénit – aki igen tisztán átlátta a mai magyarság sorsát és a világ alakulását – gyászolja az egész erdélyi magyar közösség.


Hirdetés

Kiemelt képünkön gróf Bethlen Anikó. Fotó: azopan.ro/Török Gáspár

'Fel a tetejéhez' gomb