Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára

Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa újabb bizonyíték arra, hogy Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára, és le akarja bontani a jogi határzárat – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Felidézte: a brüsszeli bizottság kezdeményezésére az Európai Bíróságon zajlik az a per, amelyet még a 2015-ben bevezetett jogi határzár miatt indítottak el Magyarország ellen. Úgy értékelt:

a csütörtökön ismertetett főtanácsnoki indítvány arra utal, hogy el akarják ítélni Magyarországot azért, mert akadályt állított az illegális migráció elé.

Hangsúlyozta: 2015 őszén, amikor több százezer migráns vonult át az országon, Magyarország nemcsak fizikai határzárat, kerítést, hanem jogi határzárat is emelt az ország és a magyar emberek védelmére. – Ahogy a határkerítésnek, úgy a jogi határzárnak is nagy szerepe volt az elmúlt években abban, hogy sikeresen tudott Magyarország védekezni az illegális migrációval szemben – tette hozzá. Hollik István felidézte:

Magyarország a jogi határzár keretében szigorította a bevándorlási szabályokat, döntött arról, hogy az ország területén illegálisan tartózkodó migránsokat a rendőrök visszaviszik a határ túloldalára, illetve létrehozta a tranzitzónát.

Ez utóbbit – tette hozzá – megtámadta az Európai Bíróság, de a magyar kormány talált egy új olyan megoldást, amellyel a magyar emberek akarata továbbra is érvényesíthető.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: a bevándorláspártiak az első perctől támadják a jogi határzárat, „a Soros-hálózat, a brüsszeli és a magyar baloldal hatodik éve azon dolgozik, hogy lebontsa a fizikai és jogi akadályokat a bevándorlás előtt, ezért indították el ezt a pert is Magyarország ellen”. Hozzátette: így akarják elérni, hogy Magyarország engedje be és telepítse be a migránsokat.

Hollik István ezért nagyon fontosnak nevezte, hogy a most indult nemzeti konzultációban ismét megerősítsék: Magyarország továbbra is lépjen fel az illegális migrációval szemben, és védje meg a migránsok betelepítését tiltó alaptörvényt.

MTI

(Kiemelt képünkön: Hollik István felszólal a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén. Fotó: MTI/Kovács Attila.)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre